A válás rosszabb a gyereknek, vagy az egyik szülő halála?

El tudom képzelni, hogy a válás nagyobb trauma, abban az esetben, ha a két szülő képtelen ezt olyan formában megoldani, hogy mindkét szülőnél otthonra leljen a gyermek. Válásnál a gyerek azt éli meg, hogy az a szülő, aki elköltözött, elhagyta őt. Ráadásul nagy eséllyel ezt sugározza felé az a szülő is, aki maradt egy házban a gyerekkel. Irtózatos trauma lehet átélni azt, hogy az apám vagy az anyám elhagyott engem. Ebben az esetben is átél hasonló gyászt, mint halálesetnél, de pluszban kap egy olyan terhet a vállaira, hogy téged elhagytak. Elhagyott az apád vagy az anyád. Ha meghalna, akkor a szeretettség érzését nem veszítené el a gyermek, de válásnál elveszíti azt az érzést, hogy ő szerethető, hogy őt szeretik. A kisgyermek mindenben függ a szüleitől, ha a dzsungelben hagyják így magára a kismajmot, vagy mindegy, bármilyen állatkölyköt hagy magára a szülője, az a kis kölyök azzal halálra van ítélve a saját szülője által. Jó esetben a másik szülő tovább gondoskodik róla, de a cserbenhagyás akkor is felér egy gyilkossággal. Ezzel az érzéssel kell megküzdenie a kisgyermeknek. És lényegtelen, hogy a valóságban az elköltöző szülő százszor belepusztul és annyira szereti a gyermekét, csak valami oknál fogva nem tud neki olyan otthont biztosítani, hogy itt is, ott is otthon lehessen, a gyerek akkor is elhagyásként fogja megélni az elköltözését a szülőnek. Őt otthagyja apa vagy anya. Hogy hétvégente felbukkan, az már nem ugyanaz. Hogy egyre ritkábban jön, mert képtelen jól kitölteni azt a nagy kegyesen kapott láthatási órát/napot, azt a gyerek nem érti meg soha. Elindul egy törvényszerű elidegenedés, amiről nem tehet a szülő sem. Intelligens esetben és ha anyagilag is meg tudják oldani a szülők, akkor nem költöznek egymástól messzire és megoldják, hogy a gyerek mindkét szülőnél ugyanúgy otthon lehessen. Nyilván ennek nem csak a szeretethiány lehet az akadálya, ha ez nem sikerül. Épp elég, ha az egyik csak egy másik településen képes megfizetni az albérletárakat vagy ha az egyik szülő elköltözik, de a másikat köti valami adott településhez és képtelen megoldani ő is a költözést. Ezer oka lehet, amit a gyerek nem fog megérteni. Ő csak azt fogja átélni: elhagyott engem. És ezzel a tudattal és életérzéssel fogja leélni az életét.

Ha a szülő meghal, irtózatos trauma éri a gyereket, viszont nem esik ki a szeretve lenni alapérzésből. Leginkább szülő vagy szülőt pótló személy nélkül nevelkedett gyerekeken látszik jól, milyen instabil alapokkal indulnak az életbe azok, akik ebben a nemszeretett alapérzésben nőnek fel.

A szülő szeretetet a halálán túl is bástyaként védi meg a gyermekét. Részben igaz ez a megteremtett fizikai dolgokra is, az otthonra, amit a szülők fenntartottak és megóvtak a gyerekeik számára, de lelki értelemben is. Amikor majd a gyermek szülő lesz, eszébe jutnak azok a mondókák, dalok, amit neki énekeltek gyerekkorában és ezt továbbadja majd a saját gyermekének. A karácsonyi családi hagyományoktól kezdve ezer mindennapi dologban adja majd át azt, amit a szüleitől kapott. Vinni fogja tovább a szülei szeretetét. Borzasztó nehéz dolga lesz, ha abban a tudatban kell felnőnie, hogy őt nem szerették.