Váljak ha sose lesz már párkapcsolatom?

Rossz házasságban élek, mindenki mondja hogy váljak el. Még a házimunkákat, fözést is én végzem egyedül mert a feleségem mániás depressziós. Kezeltetni nem akarja magát, aki segíteni akar azzal megszakítja a kapcsolatot mert ö nem bolond.

Az összes ember aki a válást tanácsolja, mind oda lyukad ki, hogy “nem fogjuk hagyni hogy teljesen egyedül élj életed végéig, majd rádnézünk mindig”, meg ilyesmiket mondanak, abból kiindulva, hogy nekem több nem juthat. Anyámnál rákérdeztem mi ez és ö is azzal jött, hogy ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor csoda hogy nekem lett valaha párkapcsolatom és nem valószinü, hogy lesz valaha már. Azt ajánlotta, hogy eladja a lakását és én bedobom amit a váláskor kapok és veszünk együtt egy házat ahol együtt élünk majd, így nem fogok egyedül maradni mint egy remete akinek a hulláját évek után találják meg (milyen kedves)

Eléggé földhöz vágott ez, hogy minden családtagom és barátom azt gondolja, hogy nekem lehetetlen egy új párkapcsolat és inkább legyek az anyjával élö 30-40-50-60 éves férfi, mint a Pszichóban, Vizesnyolcasban vagy más filmben ahol tök debil a pasi. Ennyit néznek ki belölem. Igaz, alacsony vagyok (164 cm) és nem túl jóképü, sose néztek rám a nök, ha igen akkor kisöcsiként, de ezzel vége az életemnek és ássam el magam 28 évesen? Már ott tartok, hogy emiatt nem merek elválni, annyira félek a következményektöl, inkább benne maradok ebben amiben vagyok, legalább van kihez szólnom, mégha már nem is párkapcsolat ez (nincs intimitás régóta)

Mit tanácsoltok?