Házasságom válságban, szinte mindennaposak a veszekedések előfordult, hogy verekedtünk is. :- ( ( (A legrosszabb, hogy érdemben megbeszélni képtelenek vagyunk bármit is. Vajon megmenthető-e még egy ilyen házasság, vagy jobb, ha elválok?

szerintem költözz el ha tudsz mert ez nem állapot , h verekedtek,gyerekek előtt?Jó példát mutattok nekik.

Nemtudom te mit értesz az "új élet" alatt de én megelégednék egy nyugodt, kiegyensulyozott családdal akár apa nélkül is. A férfi nem olyan fontos, hogy bármit eltűrjek, szendvedjek, a gyerekeimmet is kitegyem ennek. A férfi a boldogsághoz kéne de ha nem képes rá akkor tünjön el az életemből. Neked kell döntened és itt már nem csak rólad van szó, a GYEREKEKnek fonot a félelem nélküli, boldog s megbízhaató családi háttér. Ez a te felelősséged.

Maradni??!!!Tudod, hogy mit teszel a gyerekekkel??En is ilyen szulokkel nottem fel es utalom az anyamat, mert nem valt el mert "szereti"!!!Fogalmatok sincs, hogy mit erez egy ilyen csaladban felnott gyerek, nem lehet elfelejteni, sajnos.Minel elobb biztositanod kene egy nyugodt otthont es ne felj egyedul, csak erosebb leszel es hatha jon majd egy normalis ferfi.

Ne maradj, mindenképpen lépj. Magad és a gyerekek érdekében is. Verekedés? Azt már nem tudod visszacsinálni, megmagyarázni. S a gyerekek isszák meg a levét. Nyugodt és biztonságos otthon kell nekik és neked is. Légy erős és lépj. Jobb a nyugalom, mint az állandó félelem.

Ha már verekedtek is akkor iszonyatosan nagy feszültség lehet köztetek. A gyerekek ezt a feszültséget megérzik és mindennap attól fognak rettegni, mikor kezditek el megint egymást szapulni. Ez persze befolyásolni fogja majd az egész életüket. Én is így nőttem fel. Ma már 31 éves vagyok, de néha még ma is felriadok álmomban a gyerekkori rossz emlékek miatt. Elváltam, mi is verekedtünk a volt férjemmel. Ha kicsit felemelem a hangom mindkét gyerek tiszta lelki beteg lesz. Nekem meg persze lelkiismeret furdalásom. Én csak remélem, hogy ha beáll a nyugodt életünk elfelejtik ezt az egészet.

Hát minden nagyon szép és jó amiket itt leírtak az előttem szólók, DE:Nekem is 3 gyerekem van, 7,3,és 1 évesek.Mi hála istennek még sosem verekedtünk össze a férjemmel, habár már mi is túlvagyunk egy nagyobb házassági válságon, amikoris én könyörögtem, hogy váljunk el, mert képbe jött egy bizonyos harmadik a férjemnek.És még akkor a házassági válságunk idején is csak akkor "veszekedtünk" amikor a gyerekek nem látták.Éjszakákat beszélgettünk át és keltünk reggel hulla fáradtan-rokonok vigyáztak a gyerekekre-amíg mi elmentünk valahová kettesben megbeszélni a dolgainkat.Számomra az alapvető inteligenciához hozzá tartozik, hogy a gyerekek előtt a szülők nem verekednek.És ha az egyik nagyon rámenősen is verekedést provokál, akkor a másik csakazértis meghunyászkodik és kerüli a provokációt, mert ott a gyerek!!!!Nekünk sikerült kilábalni a gödörből, a férjem egy kezesbárány azóta.Kommunikálni, beszélgetni, régi szép emlékeket idézni és a sérelmeket kitárgyalni kölcsönösen-ez a rendbetétel alapszabálya.Ha erre valamelyikőtök nem tart igényt, vagy ha egyikőtök sem, akkor tényleg lépni kell.Kilépni.