Vacillál a szerető és a gyerek között. Szerintetek ez nem fura?

Nem, nem én vagyok a szerető. Leginkább az öcsém pszichológusa lassacskán. A házasságuk tönkrement miután a sógornőm megcsalta. Akkor kicsit padlóra került lelkileg, depressziós lett. Nem váltak el.

Egyszer csak kigyógyult a depresszióból, ami mint kiderült egy szeretőnek köszönhető. Mivel lassan már nyílt házasságban élnek (a felesége sok mindenkivel “jóban van” a munkahelyén) az öcsém bűntudat nélkül folytatta a szeretői viszonyát. Az, hogy most én ezzel mennyire értek egyet, az mindegy.

A házasságuk egyre rosszabb, egyre feszültebbek, gondolom rossz hogy egyikük sem lehet a szeretővel (a feleség nem tudja, hogy a férjének van) Szóval bonyolult.

Amikor megkérdeztem az öcsémet, hogy egyébként miért nem válnak el? Az a válasz “a gyerek miatt”. Nekünk sajnos elváltak a szüleink, ő ezt nagyon-nagyon megsínylette (apás volt leginkább, együtt szereltek és mesterkedtek mindig valamiben, aztán bumm hirtelen kéthetente egy hétvége, apa akkor is ivott és nem igazán foglalkozott velünk).

Nem akar elválni, mert akkor a gyerek óriásit sérülne. Valahogy nem veszi észre, hogy szegénykém ebben az állandó harcban sérül leginkább, sok probléma van már most vele (magatartásbeli), feszült a kisfiú, ordibál és rosszalkodik. Persze minden gyerek csinál ilyet, én is felneveltem kettőt, de ez túlzás.

Közben a szeretője is lépni készül, öcsém emiatt újra depis (miközben a feleség éli világát, most is elment hétvégére “barátnőzni”. Múltkor amikor barátnőzni volt, az öcsémnek küldték az ismerősei az üzeneteket hogy férfival van, tehát ez is külön lelki teher a tesómnak.

Jelenleg azt mondja, hogy eszébe jutott a válás, de nem akar dönteni a szeretője és a kisfia között. Miért kellene? Vagy velem van a baj? Próbálták megoldani, de nem tudták. Most a kisfiúnak van egy anyukája aki hol otthon van, hol nincs. És van egy apukája aki lelkileg a padlóra van nyomva.

Már arra is gondoltam, hogy felveszem a kapcsolatot a szeretővel. Tudom, hogy nekik kell megoldania, de a testvéremről van szó, és a kisfiáról. Szörnyű ez a helyzet. Miért nem érti meg, hogy a szeretővel lehetne boldog is, és a kisfiának is az a legjobb, nem kell róla lemondani, nem kéthetente látná, nyilvánvalóan az anya sem akarná hogy nála legyen ha ilyen kicsapongó életmódot él, nem férne bele.

Tényleg ne ítéljetek el, tudom hogy átléptem egy határt ezzel a kérdéssel, és nem, nem én vagyok a szerető.

Szerintetek be fogja valaha látni?

30 évesek mindketten. Még lehetnének külön boldogok.