Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyünk új párommal? Tényleg rossz vagyok?
Ez a korábbi kérdésem és azon belül is van előzmény... elég hosszú a sztori https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__valas..
A válás bejelentése után férjem kapott újabb esélyeket, amiket eltolt.. Majd hol szerelmet vall, hol fenyegetően agresszív, bántó.
Mindenkivel elhitette, hogy boldogok voltunk, maga is elhiszi, hogy egy hajszálon múlt. Úgy meséli mindenkinek, hogy én hirtelen csak úgy elhagytam. Azt hiszi, hogy manipulálva vagyok barátok által. Azt is hitte, hogy megőrültem. Már mindenféle teóriákat legyártott.
Nem tudja megérteni, hogy több évig a kisujját sem mozdította, sőt, gonoszul bánt velem és elhanyagolt, így számomra a szakítás maradt csak.
Ez a döntésem.
Sajnos még szüleimet sem hatja meg, milyen boldogtalan és mellőzött voltam a kapcsolatban. Párom másokkal jó ember, így saját szüleim is ellenem fordultak, engem látva minden hiba forrásának. Ha őket meggyőzte, a bíróságot is meg fogja, főleg, hogy egy befolyásos rendőrről beszélünk.
Másfél hónapja adtam be a válópert. Én békés válásban reménykedtem, de ő nem így gondolja, kemény válópert ígér.
Gyorstalpaló: a ház a nevemen van (fontos infó lehet, hogy én is álltam a vételárat, míg neki van egy saját lakása) és van egy 3 éves gyerekünk.
Férjem taktikája valószínűleg az lesz, hogy be akarja majd bizonyítani, pszichiátriai eset vagyok. Ezzel fenyegetett meg és azóta is elméleteket gyárt rólam. Azt mondta, egy beteg embernél nem maradhat a gyerek. Természetesen nem vagyok az, de rengeteget bántott a válás bejelentése óta, így eljártam pszichológushoz, aki természetesen normálisnak talált, sőt... . De férjem azt a tényt is ellenem fordította, hogy pszichológushoz jártam.
Kettőnk közül nem én vagyok jobban kikészülve. Lehet, hogy csak fenyegetőzik, de azt hosszú ideje.
Kerek 3 hónapja jelentettem be, hogy nem bírom tovább mellette.
4 hete van új kapcsolatom, nagyon boldog vagyok jelenleg, a kis táv ellenére is. Így a 10 évből jó 8 évnyi kapálódzás után, amíg összetartottam a kapcsolatunkat és próbáltam megfelelni valakinek, akinek nem lehetett...
Férjem szerint erkölcstelen vagyok és házasságtörő. Szüleim osztják a véleményét, mondván, meg kellett volna várnom a fél vagy akár egy évet, mire kimondják a válást.
Sőt. Azt kérik, mindenáron menjek vissza férjemhez, másképp a gyerek sérül. Férjem tegnap ilyeneket mondott nekem a gyerek jelenlétében: hányok tőled, undorító vagy, számomra megszűntél létezni, rühellek.
Na, ez aztán a példamutatás a gyerek felé...
Fenyegetőzik, hogy ha meglátja, akkor nekimegy és szétveri az új páromat, nyomoz utána, utánunk. Mikor egyszer elutaztam, bejött a házba és az összes létező beszélgetésemet az összes platformon elolvasta mindenkivel (2 hónapja költözött el, miután verbális erőszakot alkalmazott rajtam, amikor visszautasítottam az agresszív szexuális közeledésèt -egyszerűen kibírhatatlan volt a jelenléte).
Új párom olyannyira fenyegetve és megfigyelve érezné magát itt, hogy ő a városba sem mert eddig visszajönni. Jött volna a múlt hétvégén és barátoknál szállt volna meg, de erre férjem teljesen kifordult magából. Mert én hülye titkolódzáa helyett azt hittem, az őszinteség a legegyenesebb út.
Mi tiszteletben próbáljuk tartani férjem kéréseit: hogy senki sem jöhet a házba és senki sem találkozhat a gyerekkel. Sőt, férjem azt kérte, új párom ne tegye be a városba a lábát, én utazgassak el. Kérésének eleget tettem, erre hazaérve nekem esett, hogy ő ilyet nem mondott, majd jött a rühellek, undorító vagy stb... és őt meg szétveri.
Férjem kitalálta róla, hogy biztosan manipulál engem, mert kell neki a ház és hasonlók. Mi sem áll távolabb az igazságtól : én konkrétan le vagyok égve, ő meg nagyon is jó keresetnek és vagyonnak örvend. Ezt nem tudtam előre, a belső tulajdonságai fogtak meg, egy átlagos farmeros férfit láttam, akivel meglepően jól lehetett beszélgetni. Ez fogott meg benne elsőként és őt is ez énbennem.
Férjem nem is ismeri őt, családom sem, de már mindennek megbélyegezték. Nagyon intelligens férfi jó gondolkodásmóddal és szavakba is tudja önteni. Nem manipulatív, nagyon nem... de persze nehezen hiszik el, hogy vannak még jó emberek. Szerintem akárkivel jönnék össze, hasonlóan bánnának velünk.
Megfordult a fejében, hogy talán beszéljen férjemmel és apámmal.
Mit gondoltok, mit kéne tennem? Én hiába magyaráztam hónapokig. Szüleim néha értették, egy ponton meg is ijedtek férjemtől, majd hirtelen teljesen ellenem fordultak.
Új páromnak kell valamit tennie? Érne vajon valamit, ha bemutatkozna apámnak? Vagy várjunk és az idő megoldja, eldönti?
És még: tényleg ilyen rossz vagyok, ha ennyi év boldogtalanság után, 2 hónappal a szakítás bejelentése után mással boldog vagyok? Már magam sem tudom, elhitetik velem, hogy rossz vagyok.
F* sza, hogyha egy nő akar, ilyen hamar talál új kapcsolatot.
A gyerek amúgy is nem értem miért kerül 99%-ban akkor is az anyához, ha az apa is szeretné a kicsit. Ha néha ez nem így történik, az sem tragédia
Semmi különös nincs a válásodban, csupán túlreagálsz mindent.
Az mondjuk tényleg erős, hogy még ki sem hűlt a férjed helye az ágyban, máris fekszik benne valaki.
A férjeddel el fogtok válni, legjobb lenne, ha megegyeznétek mindenről, és nem menne a gyereken a vita.
Az új pasit fölösleges bárkinek is bemutatni (a gyereknek végképp), mert ebből a zűrzavarból le fog lépni fog hamarosan. Ha csúnya lesz a válás, számíthat arra, hogy be lesz idézve tanúnak, vinned kell majd a pszichológushoz a gyerekkel együtt, hogy szakvéleményt állítson ki rólatok, stb., stb. Közben a te környezetedben mindenki utálja.
Van rá néhány tízezresem, hogy ez a procedúra nem hiányzik neki, de mondjuk kinek hiányozna?!
Nehezen érzem, hogy mindent túlreagálok, ha 3 hónapja kapom napi szinten a gyomrozást. Ennyi ideje magyarázhatom mindenkinek, mi történt a kapcsolatunkban és ennyi ideje bánt miatta a férjem. Ez engem nagyon lefárasztott már.
Igen, senkinek sem hiányzik ez a procedúra. Egyetértünk. Neki sem... ez az egész egy nagyon nehéz helyzet.
"Helye" nem volt az ágyban. 8 éve már, hogy átlagban fél évente fektetett le 2 percre, a többiben elutasított. Ezt el tudom mondani a bíróságon is, ha erre vágyik. Én békés válást szeretnék továbbra is, miközben beszélni sem tudok vele, mert lehetetlen. Akkor pedig hogyan?
A legfontosabb , hogy tarts ki!
A barátaid melletted vannak? Ki az, aki veled van a párodon kívül? Velük beszélgess, nem vagy rossz ember, mert ki mertél lépni a rossz kapcsolatból. Tudod jól, ha visazamennél a férjedhez, az lenne a pokol maga csak akkor kezdődik!
Ne add fel! Mást nem tudok tanácsolni sajnos... :/ szerintem nem vagy rossz ember, de most tekints erre az időszakra úgy, hogy nagyon kell hinned magadban és a barátaidban, hogy átvészeld.
Remélem majd jelzel, hogy alakul a történet!
30n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!