Lányok! Mennyire indokolható, hogy 26 évesen azért vagyok még szűz, mert soha nem tudtam magamat elfogadni, így gátlásos lettem és emiatt igazából nem is akartam soha kezdeményezni?

Néha belegondolok, hogy esetleg aszex vagyok-e, mert a libidóm tényleg szinte nulla (ami inkább a tartós egyedüllét hiánya), de azért vonzódom a lányokhoz (ki is tudom verni) és ha valahogy "összeakadnék" eggyel, akkor lehet próbálnék nyitottabb lenni, de kezdeményezni sose mernék a labilis énképem miatt. Ugyanakkor világéletemben nem ismerkedtem (természetesen nem is csókolóztam) és ehhez a külsőm (valamint ennek következményeként a személyiségem) nagyban hozzájárult: tipikus kisfiús megjelenés/arc, alacsonyság, soványság emiatt halvérű, visszahúzódó és távolságtartó/gátlásos személyiség. Igazából már motivációm se nagyon van, nemcsak a társkeresésben, de a karrierben sem. Tehát nem az a tipikus incel lúzer vagyok, aki állandóan próbálkozott és állandóan beégett, hanem az, aki megmaradt bizonytalan magányban és nem is kereste a lehetőségeket, de annyira nem is izgatja a szüzessége, mert ismerősei/kollégái sincsenek, akik számon kérhetnék rajta ezt az állapotot.