Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem megy az, hogy meg szerezzek magamnak valakit, aki nekem is tetszik, ellenben azokkal akiket nem akarok, miért tapadnak annyira? N26
Minden kapcsolatom úgy indult hogy ha nekem is tetszett a srác, akkor előszor nem akart velem semmi komolyan. Ha volt szex az első alkalmakkor akkor sem ha taktikát váltottam és elmondtam h nem akarok azonnal szexelni akkor se. Ha egy kis jelet mutattam annak hogy tetszik valaki, akkor nem vettek komolyan. Persze ha a srác néz ki magának, én pedig le akarom koppintani, akkor persze nyomul. Legalább is nekem ez az elméletem vagy siman szerencsétlen vagyok? Ha valaki tetszik, akkor miért ne adhatnam ezt finoman tudtára, miért bűn ez? Illetve páran megkoveztek, mert én is merek válogatni. De miért lenne csak a férfinak joga ahhoz, hogy válogasson? Atverni meg nem akarok senkit mert persze, adhatnek esélyt azoknak, akik beorobalkoznak, de mit csináljak, ha nálam az első percben eldol, hogy el tudnám e képzelni az illetőt vagy sem. Ellenben ezzel a pasik először hitegetnek, aztán kB à második randi után közlik hogy ja mégsem kellek. Ezt még annyira utálom, miért nem lehet az elején ezt megmondani?
Szóval mit rontok el, vagy csak szimplán tényleg ennyire szerencsétlen vagyok?
1. kérdésem: milyennek ítéled meg az önismereted? Az indexen milyen magasra teszed magad?
2. kérdésem: nem lehet, hogy ezek az asszimetrikus játszmák nem véletlenül fordulnak elő rendszeresen az életedben? Édesapáddal való kapcsolatod?
Nem baj a válogatás, a te döntésed, hogy válogatsz. Viszont a döntésnek következményei vannak! (ez van most)
3. kérdésem: komolyan úgy gondolod, hogy ennyi idő alatt ilyen konzekvenciákat vonsz le?
Mindennek oka van, ez nem szerencse aspektusa!
#5-ös tudattalanra hivatkozott. Esélyes, de akkor ezek játszmák. Olvass utánuk, ha érdekel! :S
A szerelem mindig valóban kicsit asszimetrikus, de nem ennyire. Ennek oka van, ahogy mondta az előttem szóló is.
Mint látod, nem egyedi a probléma. De önismeret és tudatosság segít! Sok szerencsét! :)
Az alaphelyzet az, hogy eloszor a no felhivja magara a figyelmet valahogyan. Erre a ferfi reagal es randira hivja. Innentol mar mindket felen mulik, hogy sikeres legyen a randi. Az, hogy kezdemenyezel, az nem gond, en amugy is azt tapasztalom, hogy mostanaban eleg ramenosek lettek a nok, egy normalis ferfit ez nem riaszt el.
De valami gondnak csak kell lenni, amitol kihatralnak. Ezt leginkabb te tudnad felmerni, figyeld a reakcioikat. Az, hogy te kezdtel, azzal kihuztal egy nagy bizonytalalnsagi faktort a reszukrol, de ettol meg nem lesz setagalopp egy gyamoltalan sracnak a randizas. Ha pedig tokos gyerekkel jottel ossze, akkor ott meg az lehet, hogy mindketten dominansak akartok lenni a kapcsolatban, elnyomjatok egymast. Probald meg inkabb a noies dolgokra fektetni a hangsulyt, hiszen a partner egy not akar maga melle, nem egy ujabb havert, abbol van neki eleg.
De az is siman benne van a pakliban, hogy kifogtal par olyan embert, akivel nem passzoltatok. Ami viszont visszatetszo, az a sex-el valo taktikazas. Amint ezt megerzi a masik fel, mar veszi is a kalapjat. Nem kell azonnal odaadnod magad, ha ugy erzed nem vagytok meg azon a szinten. De neked is oda kell tenned magad, hogy a masik fel erezze, hogy halad valamerre a kapcsolat. Ha csak kavezni meg jokat rohogni jartok ossze, akkor ott nem lesz progress. Muszaj elovenni a melyebb temakat, ahol mar megjelennek a velemenyek es a vilagnezet is.
43F
Érdemes lenne első körben csakis és kizárólag az érdeklődők közül válogatnod, hiszen eleve ők azok, akiknek te kellesz, ha neked is kell, akinek te kellesz, akkor van örö' bódottá'. Ha azok közül válogatsz, akinek te nem kellesz, akkor nyilván olyan is lesz a szituáció. Ha kevesled azok számát, akiknek kellesz, akkor hívd fel jobban magadra a figyelmet, hogy többen érdeklődjenek irántad és akkor már te is jobban tudsz válogatni.
32/f
Jobb példát nem találtam, hogy szemléletesen, kB milyen pasik jönnek be, szerintem teljesen átlagos, de kíváncsi vagyok szerintetek ezzel a stílussal magasra tettem e a mércét.
Szerintem ez azért szokott így lenni (nem csak a kérdezōvel, hanem sok mással), mert vannak olyan típusú pasik, akik kéretlenül bárkire nyomulnak, nem csak rád, hanem akárkire, azok a fajták, akik félnek attól, hogy egyedül maradnak, ezért nyomulnak ezerrel, nem föltétlenül csak azért, mert annyira eltudnák képzelni komolyabban az életüket Veled, hanem mert bárkivel kikezdenek, aki valahogy kinéz és nō nemū.
Ezzel szemben vannak olyan kiegyensúlyozott férfiak is, akik nincsenek ennyire megindulva a kapcsolatért, hogy bárkivel kikezzenek, magabiztosabbak is, tudják mit akarnak, önbizalommal és önismerettel telve megtudják választani a társukat (ezek sokszor vonzónak tūnnek sokak szemében), de náluk a társkeresés nem megkeseredett össze-vissza próbálkozásból áll, ahol “próbaképpen” bárkivel összejönnek, ha egyszer érdeklōdést mutatnak valaki fele, mert tudják, hogy eljött az ideje, az többnyire komoly dologgá válik. Aki ilyen férfival akar összejönni, annak is magabiztosságot kell sugallnia, valamivel elérnie azt, hogy ōt válassza a férfi. Egyes nōk talán abba a hibába esnek bele, hogy azt várják, hogy az ilyen férfi is úgy viselkedik nekik majd, mint a kétségbeesett szingli béta pasik, és teperni fog utánuk, nekik meg semmit nem kell tenni a kapcsolatért, mert hozzászokott ahhoz, hogy a pasik könyörögnek neki a randiért, miközben a komolyabb pasi nem így viselkedik, hanem a nōtōl is elvárja a kapcsolatra való készséget, nem fog mindenáron teperni érted.
Amúgy mi abban a gáz, hogy a második randi után közli, hogy nem kellesz? Az még az ismerkedés elején van és korrektnek számít. Vannak, akikkel évekig-hónapokig játszadoznak. Elsō randin meg nem föltétlenül dōl el az, hogy valakivel eltudod-e képzelni magad. Az ismerkedési fázisban van jó-néhány randizgatás, amíg kiismered a másikat, ez nem olyan, hogy elsō randin mindenki tudja, hogy mit akar...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!