Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nem csúnya, de félénk fiú tetszhet néhány lánynak?
Egyik csaj haverom panaszkodott nekem, amiért neki kellett Pesten a romàkkal lerendezni a dolgot, mert a mellette lévő csàvó meg sem mert szólalni. Most ez milyen màr? Húgom is hülyén érezte magàt a diszkóban, amikor az exét megszégyenítette egy vagànyabb pasi, akit csak a húgomra való tekintettel nem vert meg. Mostani pasijàban (aki màr a vőlegénye) az is tetszik neki, hogy kiàll mellette, mert szólt is, amikor húgommal tiszteletenek voltak. Azért csak szólt, mert erős férfi, és egyből szót fogadtak neki a gyökerek, hiszen ki húzna újatt egy fizikailag erősebbel.
Szóval a lànyok nem szeretik a félénk fiúkat.
Szerintem a "félénk" szó félreérthetetlen: ezek a beszari emberek.
Vannak a csendes férfiak, akik nem nagypofàjúak, de ki mernek àllni magukért ha kell, és a nőt is meg tudjàk védeni.
Jó példa utóbbira, a Rocky 4-ben Ivan Drago karaktere. Alig szólalt meg, nyugodt férfi volt. De az ütése veszélyes volt!
2-es voltam.
Végső esetekben nyilván próbálja magát megvédeni az ember, de az ilyen helyzeteket a legjobb elkerülni. Utálom, amikor dobálóznak az ilyen szavakkal, hogy "beszari", meg ilyenek.
Most komolyan, kinek hiányzik egy ilyen csihipuhi? Elég bajom van nekem enélkül is, a tökömnek sem hiányzik, hogy valami sérülés is érjen netalán. Meg ahogyan olvasom, aki ilyen sz.r helyekre járkál, ne is csodálkozzon, hogy esetleg belekeveredik valami balhéba.
Aki meg verekedni akar, az felőlem verekedjen, ha ilyen primitív, engemet marhára nem érdekel, meg az sem, hogy ehhez mit szólnak a nők. Már csak azért sem, mert barátnőm úgysem lesz soha.
Ne értsd félre, nem keresem a bajt én sem, de ha kell, ki állok magamért."
Van amikor jobb kussolni és csöndben elhúzni, mert a következmények nyomot vagy tragédiát is elszenvedhetnek. Nem a büszkeség a lényeg, ha nem hogy ne süllyedj le egy primitív ember szintjére. Amíg nem vernek be egyet addig legalább kerülni kell a konfliktust.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!