Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Számomra is nagyon fontos,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Számomra is nagyon fontos, hogy a párkapcsolat, randik kialakulásának története legyen?

Figyelt kérdés

Az előző párkapcsolatom majdnem négy évig tartott. Olyan volt, mintha az égből pottyant volna, mint egy amerikai filmben.

A személyt nem sírom vissza, viszont az, ahogyan találkoztunk, randizgattunk, és a közös életünk a négy év során mind csoda, s tényleg filmbe illő volt. Olyan véletleneknek és közös erőfeszítéseknek köszönhettük azt, ahová jutottunk, hogy biztos vagyok benne, ilyen sztori-sorozat még egyszer nem lesz az életemben.


Ráadásul azok az események, amik a kapcsolatunk alatt történtek, csak egyszer történnek meg az ember életében. Nekünk nagyon sokat segített, hogy ezeket együtt, egymást segítve éltük meg.


Az újabb ismerkedéseim során egyértelműen a régi párkapcsolatom alapján tapasztaltakból indulok ki, ezért is várom azt, hogy mindig valami szuper dolog történjen az új személlyel is.

Ehelyett csak "sima randikat" kapok már az élettől, pedig energiával teli személy vagyok.

A randik utáni, egymást megismerős fázisban pedig az elmúlt egy év alatt mindenkit eldobtam, mert nem éreztem azt a fellángolást, mint régen.


Szerintetek az életben csak egyszer van ilyen lehetőség, aminek története könyvbe illik?

Vagy minden új szerelemnek van egy különleges története?

Nem szeretnék lángok nélküli kapcsolatba kezdeni.


2019. febr. 10. 18:28
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

"Az újabb ismerkedéseim során egyértelműen a régi párkapcsolatom alapján tapasztaltakból indulok ki, ezért is várom azt, hogy mindig valami szuper dolog történjen az új személlyel is."

Ezért is fogsz törvényszerűen csalódni, mindig, míg így állsz hozzá.

Arra van sztorid, hogy egy egy-két hete megismert ember hogyan keltse azt az érzetet benned, mint akit négy éve ismersz és négy évnyi dolgot életetek meg együtt?

Tuti elsunnyogod, hogy nem vagy túl rajta, mert normális embernek így nem kellenél.

32/f

2019. febr. 10. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
91%

" Olyan véletleneknek és közös erőfeszítéseknek köszönhettük azt, ahová jutottunk"


Hová? A szakításba? Ideje felnőni...

2019. febr. 10. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 Rockarc ***** válasza:
100%

Szerintem ne a sztoriban keresd a csodat, hanem a partnerben. Jobban jarsz a vegen.


Ha pedig ennyire oda vagy a romantikaert, akkor beszeld meg ugy a randit, hogy egymas melle vesztek jegyet egy szinhazba. Kesobb viccesebben lesz elmeselheto a sztori, hogy a szinhazban talalkoztatok, nem a Tinderen. Bar szerintem meg az is belefer, hogy mar akkor mekkora arcok voltatok, hogy igy inteztetek. Majd a tabortuz es a bor megadja a hangulatot. :)


42F

2019. febr. 10. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
77%
A női egyenjogúság abban is mutatkozzon meg, hogy ti is kitaláltok kreatív programokat, élményeket, ne csak a férfi. Másrészről a randik nem arról szólnak normális esetben, hogy ingyenes szórakoztatóközpontként szolgáljon a férfi, te meg majd pipálod a listádon, hogy mennyiben felelt meg a 4 éves kapcsolatodhoz képest. Harmadrészt emberi butaság két embert összehasonlítani, neked is ki kell venned a részed, hogy vonzalmat, érdeklődést kelts a másikban.
2019. febr. 10. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Számomra nem lenne fontos.

Csak epp azt vettem eszre akivel van történetem már megismerkedeskor is eleve, csak azokbol lesz komoly kapcsolat, snassz pl tarskeris randikbol meg csak rövidek, mert nincs mult sem ami összeköt.


En pont annak örülnék ha natur egy snassz randibol isblehetne valodi igazi szerelem, mindenfele veletlen egybeesések, magatol jött filmbeli pillanatok nelkul. Utálom már h szinte egy"Titanic"kell ahhoz hogy a masikban megmozduljon vmi

2019. febr. 10. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Majd en is felülök a hidra poenbol hatha akkor jön a nagy ő, mert ha csak facebookon chateleünk az nem elég ugy nez ki.

Csak a jobb megértés miatt irtam szelsőséges peldat a Titanic alapjan.

2019. febr. 10. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Ne foglalkozz vele #6, csak legyél Dikáprilyó :D

32/f

2019. febr. 10. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, nagyon szép, amit leírtál, de végül csak szétmentetek, nem?
2019. febr. 10. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Nem írtad, mennyi idôs vagy, de nagyon fiatalnak tippellek.

A filmes romantika és szerelem az csak máz.

Ott nincsenek problémák és veszekedések, a felek már csak egy pillantásából a másiknak kitalálják, mire vágyik, mit gondol, hiszen "lelkitársak".

Nem azt mondom, hogy a való életben nincs ilyen, de nem ez az átlag.

Egy párkapcsolatban a felek (bármennyire is szeretik egymást) konfrontálódni fognak, értetlenkedni, megsértôdni.

Ha ezeket a helyzeteket megoldjátok, átlátjátok egymás helyzetét, képesek vagytok kompromisszumot kötni, na akkor mutatkozik meg az igazi szerelem. Ne nagy gesztusokban és történésekben véld felfedezni ezt az érzést, mert nagyot fogsz csalódni.

2019. febr. 11. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!