Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csak szexuális tárgyként kezelnek a férfiak, miközben én inkább az ellenkezőjét szeretném?
26 éves nő vagyok, komoly kapcsolatot szeretnék, de még nem igazán jött össze.
Akivel randizni megyek, vagy pár hétre összejövünk, az vagy kimondottan csak szexben gondolkodna, őket azonnal ejtem, vagy kapcsolatot szeretne, de nem velem, viszont szexelni akarna, velük sem állok le, vagy azt állítják, hogy kapcsolatot szeretnének, de x hét után rájönnek, hogy igazából nem tudnak szeretni engem, csak testileg vonzódtak hozzám.
Pedig nem öltözöm, nem viselkedem úgy, ami arra utalna, hogy velem könnyen el lehet jutni az ágyig, vagy én ezt akarnám, sőt, szerintem inkább pont az ellenkezője. Nincs kint semmim, sőt, még kitenni se nagyon van mit. Inkább vagyok kislányos, mint szexuálisan vonzó.
Azt sem hiszem el, hogy velem nem lehet ennél többet kezdeni. Tanult vagyok, szeretek olvasni, bármiről szívesen elbeszélgetek (kivéve a focit, azzal a világból ki lehet kergetni), sok minden érdekel, de igazából a férfiak ezeket meg sem hallják. Alapvető dolgokra is visszakérdeznek, amit gyakorlatilag az ismerkedés első percében elmondok, hogy ki vagyok mi vagyok, de meg se hallják, ugyanúgy meglepődnek rajta harmadszorra is, mintha először hallanák.
Nem tudom mit kéne csinálnom, hogy ne így kezeljenek, hiszen most se teszek olyat, ami erre adna okot.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mintha én írtam volna ki a kérdést 😅
Egyet ne feledj:nem rólad szól ez.
A másik amiben magyarázatot találtam az az, hogy megvizsgáltam a családom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!