Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem találom a helyem. Régen minden stimmelt a magánéletemben, most meg semmi. Szerintetek innentől már csak a szerencsén múlik, hogy mikor leszek végre újra boldog?
Nem is tudom, csak olyan gáz a "szerelmi életem". Pedig régen nem volt ilyen. Mikor késői tinikorban elkezdtek érdekelni a fiúk, lett barátom. 1,5 év után, gimi végén, közös döntésből vége lett. Rá következő szeptemberben már meg is ismertem a következő kapcsolatomat. 4 évig tartott, karácsonykor lett vége. [Tiszta klisé, mert mondják, hogy a kritikus 4. év, amit sok kapcsolat nem él túl; plusz a legtöbb szakítás karácsony környékén (esetleg újévkor) van. Mi pedig erősítettük a statisztikát.]
Szóval ez volt az a pont, amikor a korábban mindig sínen lévő szerelmi életem kisiklott. Azóta nem tálalom a helyem. Bár vitathatatlanul vannak előnyei a szingli életnek, én valahogy nem vagyok vele kibékülve, nem arra vágyok. Emiatt tehát ismerkedek, de sajnos nem leszek szerelmes. Úgy érzem, hogy a "jók" már mind "foglaltak", ami marad, az vagy selejtes, vagy rendben van a srác, de valahogy mégsem az igazi, pl. kicsit túl sokat humorizál, vagy kicsit túl határozott, mondhatni despota, esetleg nem vonzó a megjelenése. Az a néhány srác meg, aki a célkorosztályomban szingli, illetve teljesen rendben is van, az meg ritka mint a fehér holló, emiatt pedig aligha fog bármelyik is éppen engem választani. Nem akar kapcsolatot, vagy pedig válogatós.
Szóval nem találom a helyem. Írtam is, nem leszek szerelmes. De az igazság az, hogy azokba nem leszek szerelmes, akikkel lehetőségem van ismerkedni. Mert pár hónapja viszont megismertem valakit, bele viszont beleszerettem. De ő meg esélytelen, elérhetetlen, van barátnője. Persze hogy van neki, hogy ne lenne. Kellemetlen nekem most az egész, hogy a sok kudarc után egy foglalt felé lesz érzelmem. Sokáig nem is említettem neki. Végül egyszer hagytam neki egy üzenetet, hogy beléd szerettem. Annyit írt vissza, ez valami vicc? Ennyi, nem válaszoltam rá semmit, legközelebb már másról beszéltünk. Minek feszegetném.
Mit takar a "selejtes"?
Nem akarok kötekedni sem értetlenkedni..valóban érdekelne..
"Tiszta klisé, mert mondják, hogy a kritikus 4. év, amit sok kapcsolat nem él túl; plusz a legtöbb szakítás karácsony környékén (esetleg újévkor) van. Mi pedig erősítettük a statisztikát."
Úgy tudtam, hogy ez a 7. év.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!