Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ugye ez csak egy rossz éjszaka volt?
25 vagyok!
Mesében illően minden stimmelt a tegnap estére abból amit írnak az interneten az éjszakai szórakozóhelyekről. Nem vagyok új a dologban, szoktam járni ilyen helyekre, de ez most nagyon szenny volt.
Pesten voltunk 8 ismerőssel haverral az este, találtunk egy bulit ahová a csajok ingyen beléphettek, valószínűleg ezért is volt ennyire legalja most. Egyszer már jártunk ezen a helyen, de akkor nagyon jól éreztük magunkat.
Láttam egy lányt hajnal környékén egyedül, akit már sokan kinéztek maguknak, söröztek körülötte, bámulták, majd mikor a csaj rájuk nézett elkapták a fejüket. Tipikus analfabéta csávók vették körül, akik meg sem merték szólítani. Oda álltam mellé, rámosolyogtam, ő is rám vissza. Nekem ez zöld lámpa volt, így megszólítottam, beszélgettünk, stb. Gyanús lett a beszélgetés negyedóra alatt így rákérdeztem hogy van-e barátja, azt mondta van, de ő most nincs itt. Így adtam az arcára egy puszit, és elköszöntem tőle. Igazából a vonzalom meg volt részéről abban biztos vagyok, nem volt berúgva, de még csak becsiccsentve sem, és látszott rajta sajnálta hogy ott hagyom. Nagyon sok olyan dolgot mondott nekem, amivel később rácáfolt. Mivel nem tudta kikkel vagyok, pont betalálta egy ismerősömet, akinek nem jött be, így hanyagolta a lányt. Megkérdeztem az ismerőst, hogy egyébként mit mondott neki, több dolgot máshogy mondott, teljesen ellenkezőjét, fél éve szakítottak a barátjával, stb. Nem azt sérelmezem, hogy oda ment az ismerősömhöz, mert nem zavart, őszintén, addigra már régen más foglalkoztatott. Csak nem értem minek kell hazudni, és össze vissza beszélni mindenkinek.
A másik történet egy másik lánnyal hogy jó velem az ismerkedés, de amint megérezte egy jobb srác közeledését, azonnal leváltott. :D Majd később észrevettem hogy akire leváltott, azt is leváltotta. Igazából nem vágott mellbe a dolog, mert az ilyentől jobb is megszabadulni, nyilván. Én igazából csak csóváltam a dolgon a fejem aztán ennyi. Tipikus alfahím kereső projekt az ilyen? Szerencsére nem vagyok annyira balek hogy meghívjak valakit egy ilyen helyen csak úgy random két szó után, mert akkor meghívhatnám a fél diszkót.
Az aranyásó csajokról nem is beszélve, sajnos. Nagyon puncsponthu szaga volt a bulinak...
Erről az estéről tudnék írni 10 oldalt, ha nagyon bele lendülnék, de felesleges.
Az egész este ilyen szenny dolgokkal volt tele, és sajnos mindenki részéről ezt és a hasonló sztorikat hallgattam hazaúton. Ilyen még nem volt. Hányingerem lett az éjszakai szórakozóhelyektől, és most tényleg megfogadtam hogy többet nem megyek. Undorító ez az egész.
Nehogy félre értsen valaki, szó sincs a nők degradálásáról, mert nem csak nőknél van ez így, beláthatjuk, na meg nem minden nő ilyen, még a szórakozóhelyeken sem, saját tapasztalatból tudom. És az egész mellett szól, hogy így még sosem jártam, pedig eddig is kezdeményező voltam, és alakult már ki kapcsolatom ilyen helyről. Nem vagyok olyan hogy mindenkire rástartolok aki mozog, csak aki tényleg szimpatikus, és nem olyan búcsús külsővel rendelkezik, mint a nagy része a nőknek, inkább a tökátlag fog meg, simán kifésült felkötött haj, sportcipő, nem agyon sminkelt arc, stb. Bár kinek mi. Na meg hiba lehet bennem is, ami ebből az írásból nem megy át.
Köszönöm, hogy megoszthattam veletek, és érdekel a véleményetek.
Nos, akkor jövőhét végén hová mehetnék ismerkedni? :)
Neked azt mondta van barátja=max friendzone beszélgetni talán jó voltál.
Barátodnak azt mondta,hogy szabad a pisilőjét meg akarta puszìlni.
Mind a két történetben közös...igen veled van a baj. Valamiért csak 2.osztályu pasi vagy a nők szemében nem alfa hìm.
Bulikkal kapcsolatban nekem évek óta ugyan ezek a tapasztalataim, csak nem Budapesten, hanem egy nagy egyetemi városban.
Ezernyi ilyen sztorim van. Volt amikor megismerkedtem egy lánnyal, állítása szerint nagyon bejöttem neki, elérhetőséget cseréltünk, egyebek... Nyitott volt, kedves és megbeszéltük, hogy találkozunk valamikor. Aztán külön utakra tértünk. Nem tellt el néhány perc és már egy másik sráccal láttam csókolózni. Zokon nem esett, mert tudom mire lehet számítani manapság egy 22 éves "nőtől", de azért meglepett. Pedig az az igazság, hogy messziről kerülöm azokat akiken látszik, hogy igazi bulis pitsák.
Hozzászoktam ehhez, néha elmegyek ilyen helyekre, mert tudom, hogy elvétve, de a normális emberek is előfordulhatnak. Arról letettem, hogy nőkkel való ismerkedés miatt menjek. Inkább csak a barátok, beszélgetés és a szórakozás miatt.
Ami viszont a legszomorúbb, hogy nem csak a bulikban vannak ilyenek. Ezek az emberek előfordulnak a hétköznapokban is. Hiába nem ismerkedek én bulikban, ha a színházban és tömegközlekedésen is ugyan úgy belefuthatok ilyen rhibancokba.
Volt egy idő amikor ezt vázoltam másoknak és csak néztek, nem értették a dolgot és azt, hogy miért mondom azt, hogy rengeteg semmirekellő pitsa van mindenhol. De később amikor ők is ráeszméltek, akkor leesett állal beszéltek, hogy mi folyik manapság.
Nincs ezen mit csodálkozni. Azoknak a nőknek java része ki van égve akikre a féffiak többnyire szemet vetnek. A férfiak is kihasználják a lányokat és fordítva is ez megy. Tizedik farok után rádöbbennek, hogy igazából senki sem szerette őket vagy csak felszínesen. Egy részét agyon csalják és a nők is képesek erre.
8as! Egyetem...pont az alamuszi nyuszi átlag lányok ugranak nagyot a buliribizliségbe.
A tipikus partyarc lányok megtanúltak már sok dolgot.
De tapasztalatom volt lakótársam jómódú falusi lány szolid élettel komoly baráttal. Beköltözött az albérletbe pénze volt,fokozatosan vált party lánnyá de "a cuki kislány vagyok arca megmaradt". Kb ilyen volt:"Ártatlan lányka vagyok ma este védtelen vagyok, vigyél haza, vigyázz rám"
Ismerek két igazi középiskolás kora óta bulizó igazi vagány lánykát. 22-25éves korukra annyi ismerősük lett,bárhová mentek vigyáztak rájuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!