Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek után elhihetem, hogy tényleg nem vagyok rossz pasi?
Szóval, az az egyik legnagyobb problémám, hogy nincs önbizalmam, ami eléggé fel is tűnik annak, aki jobban ismer.
Magam sem tudom, hogy miért, de így van. Azt tudom, hogy több lánynak is tetszem, utcán is hallottam a múltkor két lánytól egy "vááut" de ezek még nem adtak bizakodásra adó jelet. Azonban már a tavaly is megtalált egy topmodell külsejű, több ezer követővel rendelkező, velem egyidős lány, akivel a határozatlanságom, tapasztalatlanságom és önbizalomhiányom miatt nem lett semmi végül, azonban eddig ezt el sem mertem volna képzelni, hogy én egy ilyesvalakinek valaha is szemet szúrok, kapcsolatra(!). Idén szintén voltak, immáron komolyabb kalandjaim egy nagyon szép és csinos lánnyal, aki nem értette miért nincs önbizalmam mikor ő is sokat dicsérgetett, és nem gondolta volna, hogy valójában ilyen vagyok.
Nos, még mindig félek kezdeményezni olyan lányoknál, akik tetszenek hiába gondolom végig logikusan az eseményeket, magammal továbbra sem vagyok elégedett. Lehet másnak ezek után a csúcson tombolna az önbizalma, és én sem bánnám ha így lenne.
Talán mégsem vagyok reménytelen, vagy ezek csak ilyen egyszer volt Budán kutyavásár esetek lehettek az életemben?
Nemsokára 21 leszek, ha ez számít.
Hasonló nálam is. Külsőre sosem volt velem baj, de 21 évesen veszítettem el. Aztán 2 év alatt voltam kb 20 csajjal, de utána valahogy kiégtem és az utóbbi másfél évben csak egy lánnyal voltam például, de ugyanúgy nem jött meg az önbizalmam egyáltalán, a mai napig kételkedek magamban, sokszor bebeszélem magamnak hogy engem biztos csúnyának gondolnak a lányok KÍVÜL ÉS BELÜL is, ilyenek. Közben meg 2 méter magas vagyok, helyes arcúnak mondott, szőke hosszúkás hajú, sportos-vállas alkatú...
Korábban nem tudtam hogyan kell csajozni, ismerkedni, tizenévesen láttam hogy a legjobb barátaim 14-15 éves kortól szexelnek, vagy nagy kölcsönös szerelmeket élnek át, engem meg csak elutasított az a pár lány, akikbe szerelmes voltam, persze gőzöm sem volt hogy kell ismerkedni.
Az a baj, hogy hiába mondja más hogy jó pasi vagy, attól még ugyanúgy nem fogod magadat szeretni. Őszintén nem itt fog ez a problémád elmúlni. Szerintem gondolkodj majd el hogy terapeutához kezdj járni, mert ez a dolog eléggé alapjaiban befolyásolja az életedet. Én is járok pár hónapja már és jobban látom a dolgaimat, mint előtte.
24/F
Első, képet nem szeretnék küldeni senkinek. Épp azért, amit a második válaszoló írt: ha neked nem tetszenék akkor nem akarom azt olvasni, amit.
Második, hát ha ezt "nem nőttem ki" úgymond tizenévesen akkor szerintem sem fogom magam leküzdeni, ha még pozitív ingerek érnek akkor sem.
Ráadásul én vékony is vagyok, szóval az sincs, hogy hű de jó testem volna. Az meg, hogy alapjában határozza meg ez a dolog az életem az 100%-ban így van, mivel nem múlik el úgy egy nap sem, hogy ne töprengenék ezeken a dolgokon akár hosszabb ideig is.
A terapeuta jo otlet szerintem is.
Ezt neked kell helyre tenned
Mióta mondanak olyat hogy VAU???? (kaptam egy "vááut") KUTYA VAGY? max váót mondhattak. "váó" de ez olyan kamu szagu :D
L
7! mióta írnak olyant, hogy "szagu"?
kérdező!
magas vagy? mert szerintem ez a szitu nekünk, magas srácoknak sajátja..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!