Hogyan lehet könnyebb egy idegen ember befogadása az életembe? Számos vonzattal jár.

Senkinek nem megy könnyen szerintem. Nekem sem így működött, hogy jött valaki és átazervezett mindent. Ha ezt akarta volna, otthagytam volna. Mindig egy kicsit jobban nyitottam és mikor nem éreztem egyik ilyen lépésemnél azt, hogy visszaél vele vagy bizonytalankodik vagy csak egyszerűen nincs visszacsatolás (tipikusan olyan vagyok, akinél ha nincs jel, az már jel és ott azonnal lezárok, nem adva többet semmit magamból... A volt párom pont az ilyen "nem tudom, mi a terveim velünk" játszmáival készített ki, szerintem érthető, ha a későbbiekben a legkisebb erre utaló jelnél kötelet oldok), akkor léptem egy újabb apróságot. A párom végig megerősítéssel és ugyanazzal a stabil, egyértelműen, de a tetteimhez mérten arányosan pozitív attitűddel viszonyult hozzám, így kezdtem egyre jobbam beszervezni az életembe és lett a heti 1 taliból 2, abból közös ebéd minden nap, abból közös hétvégi programok, abból egymásnál lakás 1-2 hetes időszakokra, majd abból együttélés. Így tudtam csak megoldani azt is, hogy ne menjen a munkám vagy a hobbim rovására és ne az legyen, hogy kiszolgáltatom magam neki.

Soha, senkit nem vagyok és nem is leszek hajlandó úgy az életembe fogadni, hogy nem tapasztalom tőle meg azt az érzelmi biztonságot, amiben képes hozzám nem kétségbeesetten, de visszaesések és kilengések nélkül kötődni és konstans mutatni felém a pozitív érzelmeit. És ha nem képes minden lépésemre, amit felé teszek, ő is tenni felém egy lépést és nyitni.

Annyit adok, amennyit visszakapok és akkor, ha biztonságban érzem magam. A "nem tudom még mit akarok" és a "költözz hozzám, megoldjuk" qrvára nem ilyen. Szinte mindkettő üvölt, hogy zárd le és menekülj.