Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha egy mondhatni pálfordulás történt velem?
21 éves fiú vagyok és egyre élesebben megfogalmazódott bennem az elmúlt időben, hogy párkapcsolatra lenne szükségem. Eddig szinte ennek szöges ellentéte volt bennem. Nem úgy értem, hogy ne érdekeltek volna lányok vagy, hogy csak futó kalandokra vágytam volna, de valahogy nem éreztem, hogy igenis párkapcsolatot szeretnék.
Nem tudom, most milyen irányba kellene elindulnom, hogy ekkorát fordult velem a világ, sőt azt sem tudom, miért történt.
Ebben szeretném a segítségeteket vagy inkább tanácsotokat kérni.
Köszönöm előre is!
Mit tegyél? Keress egy lányt, akivel szívesen lennél együtt :) Eddig voltak kalandjaid? Vagy nemis nagyon ismerkedtél?
21L
Köszi a választ!
Ismerkedtem az tény, de mivel eddig inkább az volt bennem, hogy nem igazán az én műfajom, nem mentem tovább sosem, és felültetni, hülyíteni sem akartam senkit.
Persze jogos, amit írsz -és most nem jövök azzal, hogy "milyen nehéz dolog ez stb..."- csak kicsit idegen tőlem ez az egész. Tudom, hülyén hangzik, de valahogy így van. :D
Lehet most értél el fejben oda, hogy készen állsz rá. :)
Kezdj el ismerkedni, ha megtetszik egy lány és te is neki onnan már alakulni fog. A lényeg, hogy legyen bátorságod vagy odamenni egy lányhoz vagy neten ráírni, attól függ melyiket választod majd. :)
20L
Köszönöm a választ! :)
Megfordult ez is a fejemben, de elég nehéz elhinnem/beismernem, hogy az élet más területein "felnőttem a feladathoz", csak itt nem. Bár lehet, pont azért, mert háttérbe szorult más dolgokhoz képest.
Köszönöm! :)
Lehet egyáltalán valaki koránérő? Szokták mondani, hogy nem lehet elég korán kezdeni -bármiről is legyen szó.
Másrészről pedig, nyilván szubjektív, de ez milyen irányban befolyásol?
Szerintem inkább fordulj vissza egy "Péteri" fordulattal, mert jobban jársz, ha a saját utadat követed, egyedül. :)
A válásom után már sokkal jobban értékelem a szabadságot.
Ne kösd le magad, főleg ilyen fiatalon ne.
Használd ki csak a nőket, erre koncentrálj. :) 38F
Köszönöm a válaszod! :)
Azért ez egy kicsit lesarkított gondolat, mert nem arra gondoltam, hogy a 2. randi a templomban lesz esküvővel a végén. Egyébként sajnálom, hogy neked nem úgy jött össze.
Amit pedig a végén írsz, lehet, hogy igaz, de nem én lennék...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!