Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek jó megoldás lenne, ha állami közvetítéssel társkereső programok jönnének létre?

Figyelt kérdés
Ugye a magányos, egyedülálló férfiak egy idő után mentálisan is meggyengülnek (pl. én), csökken a motiváció (minek dolgozzak többet és jobban, ha nincs kivel/kire elkölteni). Ez pedig az ország gazdaságára is negatív hatással van. Párkapcsolat hiányában ráadásul az ember kevésbé hajlik lakásvásárlásra, nagyobb autóra (a gyerekek miatt) vagy hitelfelvételre, mivel ezeket két fizetésből sokkal biztonságosabb bevállalni. Az erőszak is gondolom kapcsolatban állhat az egyedülléttel. Nem hiába van manapság ennyi szatír, féltékenységből elkövetett bűncselekmény és hasonló rossz dolog. Lehet, hogy az állam közvetítésével ezeket az egyedülálló emberkéket össze kellene hozni akár direktebb eszközökkel (pl. adócsökkentés a kapcsolatuk erejéig). Gondolom sok nő is örülne ennek, mert ők is vágynak egy társra aki törődik velük. Ez persze csak egy feltételezés, ami most jutott eszembe, ezért is kérdezem tőletek, hogy ti erről mit gondoltok?

2018. jan. 10. 17:50
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
96%

"állam közvetítésével ezeket az egyedülálló emberkéket össze kellene"


És akkor mi van? AKi ismerkedni akar, az most is regisztrál valahova, ahol "össze vannak hozva" a párt kereső emberek.


Semmi nem változna, csak a körítés.

2018. jan. 10. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
6%
8 - mert te maga vagy a megtestesült nyugalom :D egyáltalán nem tűnsz erőszakosnak az írásod alapján
2018. jan. 10. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
0%
A gazdaságunk minden mutató szerint erősödik..
2018. jan. 10. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
Nicsak, egy újabb Soros-terv??
2018. jan. 10. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
94%

Viktor fogja meg a kezed, és vezessen oda egy facér csajhoz?

Nem hiszem, hogy az efféle állami embertenyészet jó ötlet lenne.

Az erőszakolók legtöbbje meg nem a frusztrált alakok, hanem a pszichopaták közül kerül ki. Azokon meg nem segítene az állami társkereső.

2018. jan. 10. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
És a lúzer nőkkel mi lesz?
2018. jan. 10. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
90%

Már látom lelki szemeim előtt a Nemzeti társkereső hivatalokat, piros karikával:DD

Ebből se sülne ki sok jó.

2018. jan. 10. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
88%

Annyit fűznék hozzá, hogy aki erőszakos, az kapcsolatban is az lesz. Az ilyenek verik a feleségük meg a gyereket.

Akit csak az motivál, ha kapcsolatban van (???) az mit fog lépni, ha egy év múlva felszáll a rózsaszín köd? Majd motiválja a munkára, hogy külön tudjanak költözni?

2018. jan. 10. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
69%
Volt már egy ilyen, néhány évvel ezelőtt, és én nagyon helyeseltem. De nem volt eredményes. Én inkább azt támogatnám, hogy az iskolában több szó essen az ismerkedésről, pártalálásról, párkapcsolat építéséről, fenntartásáról. Remek, hogy tudjuk a konyhasó képletét, de azon nem segít, hogy az emberek egyre inkább félnek nyitni mások felé, és bizalmatlanok.
2018. jan. 10. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:
81%

Utolsó: ahhoz először az kellene, hogy a fäszfej elitet szórják ki a fenébe, vagy legalább neveljék meg istenesen, ha már a szülők nem tették. Fogadni mernék, hogy ha nem lenne ennyi nyomorék zaklató, csúfolódó, bántalmazó kis ganélé az iskolákban, akkor nem lenne ennyi zárkózott ember sem.


Előbb a bullyinggal kellene leállni, utána menne a többi is. De ha elveszik az önbizalmad a kortársak kis kölökként, hogy fogod te azt elhinni, hogy szociálisan érsz valamit? Annyi ilyen nyomorék dög jár egy osztályba, kinéznek már azért is, ha másképp öltözöl, most meg már bejött a képbe a sok b*zi telefon is, amivel feltétlen versengeni kell. Waldorfba kell iratni a gyereket, ott legalább nem csak kínlódik, hanem közösségtudatra is nevelik.

2018. jan. 10. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!