Miért van az, hogy aki tökéletes lenne belsőleg az nem jön be külsőleg?

Ahogy a #10-es írja.

Velem is előfordult, hogy elkezdtem csajjal társalogni, nem volt olyan szimpatikus. Gyerekesnek, miszpitsának tekintettem, de korrekt volt amúgy, keresett rendszeresen- én értékelem azt is, ha egy ember aktívan keresi a társaságomat -, aztán ahogy többet kommunikáltunk, ahogy jöttek különböző helyzetek úgy változott meg a véleményem. Nem lett az ideál, de sokkal pozitívabban viszonyultam hozzá jó idő eltelte után, mint első "blikkre", és rájöttem megint, hogy ne ítélkezzek túl hamar, mert ezek az első intuíciók valahogy sokszor hibáznak.

Ez a bunkó de jóképű működik egy adott körben, ami a nőknek szerintem úgy a harmada.

A többinél viszont ez nem játszik.

Mondanám, hogy elég elolvasni a hozzászólásokat más kérdéseknél, ötből négy nő leírja, hogy neki az a fontos, hogy társra leljen és ott a belső dominál.

És az életben sem azt veszem észre, hogy a jó csávókra rámozdulnak a többi meg le se van ejtve.

Ahol most dolgozom, ott is vannak férfiszemmel is sármos, jóképű férfiak, de nem azt látom, hogy ostromolják őket a nők, inkább azt veszem észre, hogy a nők biztosra mennek egy adott körön kívül és inkább szimpatizálnak az átlagos, de belsőleg szimpatikus illetővel.

# 13

A jó francokat. Ezzel az erővel minden ember alapjáraton bunkó akar lenni, és senki nem tiszteli a másikat, csak az előnytelenebb külsejűek kénytelenek kompenzálni. A te logikád szerint nem is léteznek emberi értékek.

Én is sokáig voltam úgy, mint a kérdező, de végül megtaláltam azt, aki külsőre és belsőre is megfelel. Nem mellesleg teljesen jogosan volt magasan a léc.

#15

De, a harmadik sorba oda akartam írni, hogy van a harmadik kategória, aki nem mindenben a saját érdekét látja, hanem van benne tisztelet a másik iránt, csak épp ők baromi kevesen vannak.