Hogyan mondtátok el elsőnek a szüleidnek, hogy csajozni mentek? És mi volt rá a reakció, ha még ilyesmi szóba sem került? 22/F

Ezen mit kell elmondani?

22/N

Egy bizonyos kor után elkezdtem azt mondani, hogy dolgom van, meg, ha megkérdezték, hogy hova megyek, akkor annyit mondtam, hogy "el". Akkor is, ha egyébként az általuk is ismert ezer éves gyerekkori haverommal találkoztam.

Egyszerűen azért, hogy leszokjanak róla, hogy minden lépésemről kikérdeznek.

Az első pár alkalommal volt nagy durcázás, de aztán lassan leszoktak róla, hogy faggassanak, és azzal együtt én is visszatereltem normális kerékvágásba a dolgot, ha akartam elmondtam, hogy kivel találkozom, ha akartam, akkor nem.

Én harmincon túl vagyok mégis, ha hazautazom, anyum minden kimozdulásomnál HOVÁ MÉSZ MIT CSINÁLSZ?

Szerintem jó pár szülő ezt még később is megkérdezi.

Amikor apám megtudta, gúnyosan ráncigálni kezdte a szemöldökét, mintha valami különleges dolog lenne, ha valakinek 19-20 évesen barátnője lesz. Folyton ugratott, zavarba hozott, leégetett, beszólt. Mivel tapasztalatlan voltam, nem nagyon tudtam kezelni a helyzetet, így folyton alulmaradtam a replikálásban. Hát mit mondjak, nem volt túlságosan építőjellegű az önbizalmamra, hogy a saját apám vállveregetés helyett belém rúg. A saját apám tulajdonképpen elgyerekeskedte életem első párkapcsolatát. Ő most is úgy tekint rám, mint egy 7 éves, általános iskolás kisgyerekre, s ki is jelentette, hogy sosem fog felnőttként kezelni engem. Borzalmasan rosszul esnek tőle ezek a szavak. Szar dolog volt azt látni fiatalkoromban, hogy a drogterjesztő, szаrházi féreg mellett a végletekig kitart az apja, engem meg az enyém egy faék párkapcsolatban sem nem képes támogatni.

Anyám egész párkapcsolatunk alatt végig oktatott és oltogatott, hogy a párkapcsolatunkban én vagyok a szаr, fos, trágya, hulladék. Minden az én hibám, mindenről én tehetek, mindent nekem kötelességem helyrehozni. Azt sosem mérlegelte, hogy egy nő is van egy párkapcsolatban, azaz a barátnőm, s ő hogyan viselkedik egy párkapcsolatban, azaz a mi párkapcsolatunkban. Bármi történt közöttünk, anyám szerint mindig én voltam a hülye.

Meguntam az egészet, hogy a saját szüleim nem képesek mankóként mellém bújni, el is takarodtam otthonról a g#cibe 24-25 évesen. Ha azóta is itthon (merthogy most hazajöttem) tartózkodnék, szerintem full idegroncs lennék miattuk. Hosszútávon elviselhetetlen szülők.

"Este jövök!"

"Hova mész?"

"Találkozok Matilddal."

"Tessék, egy ezres gumira."