Ti hogy szoktatok viselni egy visszautasítást: megzuhantok és padlóra kerültök tőle, vagy inkább felszívjátok magatokat és "újult erővel" ismerkedtek tovább (nyilván már másokkal)?

#2-es vagyok, én is nőként adtam választ.

Akinek (példának okáért én) semmilyen szeretetben nem volt része, és nulla emberi kapcsolata van, az könnyen elvesztheti az élete értelmét. A visszautasítás által, amely az utolsó csepp volt az életemben, egyszerűen padlóra kerültem.

Megzuhanni?

Csak egy átlagos nap az életemből.

Nekem totál semleges. Se nem zuhanok padlóra, se nem szívom fel magam tőle.

Nem zuhanok össze, mert most épp én se jöhetek be mindenkinek, illetve ezer más oka lehet, havalaki nem kíváncsi rám, én se vagyok kíváncsi mindenkire, ez így rendben van.

Illetve felszívni se szoktam magam, mert annyira kétségbeesetten azért nem szoktam én pasizni, hogy most ahhoz extra erőfeszítés kelljen.

Mondjuk nem nagyon szoktam kezdeményezni, inkább válogatni szoktam, de ha valaki mondjuk elutasít, vagy meggondolja magát, akkor konstatálom és ennyi. Nem nagyon szokott kibillenteni a lelki békémből.

Akit sokszor ér csalódás és nincs egy jó tapasztalata se, az meg nézzen magába, hogy vajon miért lehet ez, ne pedig a mélybe zuhanjon, mert az neki sem jó, de egy kétségbeesett, meggyötört partner se nagyon kell senkinek, aki normális és egészséges.

Ilyen öngyilkos meg depressziós gondolatokkal nem csoda, ha valaki bevonzza a kudarcot ilyen téren is. Kezeltesse ki magát és kaparja magát össze a béka segge alól, ennyi.

Nem normális, hogy valaki ennyire magába zuhan lelkileg egy elutasításra.

Van másik,van még hal a tengerben.

Ha neki én nem , akkor én azt megértem, megyek tovább és keresek tovább.

Vállat vonok. Ha nem kell neki minőségi hús, egyen mást.

Van/volt, amikor ez megviselt, de úgy gondolom, az nem az én hibám, sőt, talán senkié, ha nem tetszik neki az, amibe én így is fektettem időt, energiát és minden mást. Elégedett vagyok magammal, na. Nem 100%-osan, de nem érzem rossznak, amit eddig csináltam az életemben és magammal, és nem érzem úgy, hogy magam ellen dolgoztam volna eddig. Ha valakinek nem tetszik az, amit én magamban értéknek tartok, az egy járhatatlan kapcsolat értékrendből fakadóan is, ha pedig én nem tetszik neki, és az a részem, ahova már nem ér el a kezem (legfeljebb a sebészé), akkor meg nem tudok és nem is akarok mit kezdeni a dologgal. Ha egy totál más ember tetszik az illetőnek és azért utasít vissza, nem tudom magamra venni egyszerűen. Én megtettem és meg is teszem, amit úgy érzek, hogy meg kell tennem annak érdekében, hogy jó nő és jó ember legyek. Meg amúgy sem szoktam belebuzulni annyira senkibe, amíg ekkora esély van arra, hogy visszautasítson -valószínűleg azért, mert nem is ismerjük még egymást egy ilyen esetben eléggé sem ahhoz, hogy eldöntsem, tetszhetek-e neki, sem ahhoz, hogy nagyon akarjam őt.

Mutatok egy képet a barátaimnak róla , hogy egyetértően bólogassanak , hogy milyen jól néz ki majd utána elújságolom , hogy soha többet nem írt vissza. 22/F

https://www.youtube.com/watch?v=4zLfCnGVeL4

Leszarom, 22 évig minden buliban én voltam a kakukktojás. A nálam sokkal csinosabb barátnőim pasiztak, én meg álltam és néztem ki a fejemből, mert senki nem jött oda.

28 vagyok, van párom, akivel szeretjük egymást, és a többi nem érdekel.

28n