Szerintetek is komoly bajom van?

Sziasztok! Remélem kapok valami normális inspiráló segítő jellegű választ a sok oltogatás mellé mert tudom, hogy az is lesz. Szóval az a gondom nekem, hogy nemrég szakítottam a párommal. Úgy öt hónapja. De ez nem olyan nagy gond, hiszen már nem szerettem őt. De már amikor együtt voltunk úgy kábé egy éve, mert karácsony tájékán lehetett, hogy felfigyeltem egy lányra. Először semmi különös, szép szép meg minden de csak vonzott magához mint lepkét a fény és azon kaptam magam, hogy teljesen belezúgtam. Itt jön a lényeg!

Írok egy két dolgot magamról, próbálom objektíven nézni. Valami egészen furcsa típusú önbizalomhiányban szenvedek, nagyjából tudom honnan ered ez de mindegy is. Az a lényege az én szerelmi életemnek, hogy beleszeretek valakibe és soha a büdös életbe nem próbálkozok be nála. Mivel ha arra gondolok, hogy nem lehet az enyém mert mondjuk elutasít akkor szó szerint rosszul leszek a gondolattól. És emiatt nem közeledek felé. Ez egy mókuskerék mivel eddig 3 ilyen lány volt az életemben és mind a három bepasizott előbb utóbb én meg ugye teljesen kivoltam. Az a gondolat jár a fejemben, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok eléggé izmos, férfias, szakállas, stílusos, gazdag, jó beszélgetőpartner de majd most erre (valamire amit kitalálok) rágyúrok pár hónap és már jó leszek. Ebben az a jó, hogy tényleg nagy inspirációt tud adni mert valóban volt hogy komolyan kigyúrtam magam, vagy olyan lépést tettem az életben amit nem mertem volna, kiléptem a komfortzónából stb, de ugyanúgy nem közeledek utána sem. Most én külsőre elég jól nézek ki minden izé nélkül már azt is mondták rám, hogy "tökéletes" vagyok, de nálam mint a kérdés leírásában is látható inkább mentális gondok vannak. Csak remélem nem valami komolyak. Egyébként jóindulatúnak tartom magam, kifejezetten késztetést érzek, hogy segítsek annak aki rászorul és az állatokat is imádom szóval pszichopata már nem lehetek. Mert régebben khmmm írtam ki ide egy kérdést, hogy normális-e ha így meg úgy nyomzok egy lány után aki tetszik (és már tudom az egész családfáját, hol lakik, mik érdeklik stb) és írták, hogy ijesztő vagyok. Pedig ez nálam az érdeklődés jele.

Egyébként voltak már barátnőim, sőt egyszer egyéjszakásom is szóval ilyen téren teljesen oké vagyok. Aki iránt nem érzek ilyen "szerelmet" azzal tudok normális lenni. Volt barátnőmet is szerettem de nem szerelemből :/ De nagyon jól éreztem magam vele, szerettem nagyon csak hát nem úgy. Azt hittem nem lesz baj, nem érdekel majd más. És ezért is volt végül a szakítás, mert szemétség úgy vele lenni, hogy másért vagyok oda, rá meg nem is tudtam már úgy figyelni mint régen. Szar 3 év után egyedül de ez van.

Szóval itt a kérdés, a lényeg. Nem érdekelnek a miértek már nem számít úgysem. Csak tudni szeretném, hogy legalább valamilyen szinten ismerős-e bárkinek ez a dolog amit én leírtam? És ha igen hogyan tudná ezt egy huszas évei elején járó srác megváltoztatni? Mert ez valami nagyon nagyon rossz és mély bevésődés lehet nálam, hogy képtelen vagyok közeledni, megszólítani, elhívni valahova azt a lányt akiért komolyan oda vagyok! De ugyanakkor "bármit" megtennék érte és teljesen rákattanok. Gondolom ez valami pótcselekvés vagy mittudomén. De mit tegyek? Hogyan legyek ezen túl? Egyszerűen képtelen vagyok úgyérzem. Mert annyira kiborít, hogy ha egyszer visszautasít örök életre elveszítem a lehetőséget, hogy az enyém legyen. Ha meg meg sem próbálom legalább mondhatom magamnak, hogy "majd pár hónap/év múlva mikor már ilyen olyan jó leszek". De ezekből úgysem lesz semmi :( És mégsem lesz az enyém, bejön amitől úgy féltem, a sors iróniája. Lehet más az én bőrömben teljesen máshogy viselkedne. Egy szóval: Mit tegyek? Szerintetek normális vagyok?