Mivel nem tudok vonzalmat kelteni, meg szerelembe ejteni nőket, marad a pornó meg a guminő életem végéig?

Nem a nőt kell akarni eléggé, hanem a változást. Egy undormány ember voltam kívül-belül, és erre rájönni, szembesülni a sokadik finoman vagy kevésbé finoman megfogalmazott kritika után nagyon fájdalmas volt. Addig mindig jött egy kis kudarc, magamba fordultam, otthon eleszegettem, elfilmezgettem, kizártam a gondolatot, utána felépültem, újból nekimentem az életnek, megint ez következett... Aztán valami elpattant bennem, és az összes macera és szokatlan érzés, és olykor fizikai vagy lelki fájdalom, ami a változtatással és önmagam teljes feladásával járt, kisebb volt, mint ez a sikertelen, csalódásokkal teli szar élet, amit akkor 19 évesen nem akartam végigélni úgy, hogy több van vissza, mint amennyi összesen eddig eltelt. Fiatal vagy. Valamit tenned kell, ha élni akarsz, és te élni akarsz, csak még nem fáj eléggé a jelened ahhoz, hogy kevésbé fájjon az életért való küzdés. Majd elér ez egy pontot, ideális esetben.

Szar volt felkelni korábban, szégyellősen beszerencsétlenkedni magam az első fodrászhoz, hogy akkor most valami újat, valami divatosabbat. Szar volt utána állítgatni, de belejöttem. Az edzés is nyomorult volt, hánytam, meg akartam halni, rosszul voltam, fájt, csípett, remegtem. Utána meg a kva izomláz, meg újra az egész, akkor mellé a kaja sem volt a régi, íztelen volt, meg szar. De megtanultam főzni! És ez a legkevesebb, magamat tisztelni, hogy le tudom futni, fel tudom emelni, újabb apróság adódott hozzám, újabb pontot pipálhatok ki, megvan a haj, kiszórtam a ruhákat, jobban tisztálkodom, jobb az illatom és jobban érzem magam, jobb felkelni... Aztán jött a belső, én meg már annyira ki voltam készülve az előző évek történései miatt, hogy úgy vetettem magam a szakirodalom, majd szakember elé, hogy hajlandó vagyok bármire, csak valaki mondjon valamit és mutassa meg, hol tévedtem eddig. És működött, tudtam a saját hibáimra úgy tekinteni, hogy nem féltettem magam, nem akartam magamból semmit mentegetni, hanem szar? Szar. Ez van, most szar, majd változunk, nem lesz az. Önző vagyok? Tudod, milyen szar ezt hallani és lenyelni? Igen, egy önző görény voltam, és csak úgy tudtam változtatni rajta, hogy ezt a tényt elfogadtam. És így volt ez a zárkózottsággal, azzal, hogy valójában irreális dolgokat vártam, irreális dolgok miatt szidtam a másik nemet, hülyeséget gondoltam magamról, a kapcsolatokról, a szexről, jóformán egy az egyben ráébredtem szép lassan, hogy egy visszataszító ember vagyok. Pontosabban a gondolkodásom. Utána meg már ez az undor magamtól erősebb volt annál, minthogy szembehelyezkedjek a tényekkel. Ez pedig azért ment, mert mindent megadtam volna azért, hogy ne azt az életet éljem, amit addig.

Nem szégyellem bevallani, mennyiszer bőgtem, csapkodtam, estem kétsgébe, és éreztem úgy, hogy összeomlok. De 19 év rosszul berögzült mocskát, a gyerekkoromig visszamenően csak fájdalommal lehet eltakarítani felnőttként. És így is hálás lehetek, hogy ez 2 év alatt (ez gyors) teljesen sikerült.

Szóval fel a gép elől, és nyomorult kérdések helyett álljatok a tükör elé és életetekben először legyetek magatokhoz őszinték. Szembesülni szar, utána kitárul a világ.