Kedves Hölgyek, hol kezdődik számotokra a valóság?

Minden reggel, amikor az álompor megnyugtató érintése elengedi a szemhéjamat és rápillantok a régies stílusban épült, kicsit már megfáradt ház ablakán keresztül a világra, hamar ráeszmélek a rideg valóságra: A létezésem csupán egy furcsa, elcsépelt, groteszk szélsősége a valóságnak.

Álmaimban fellegek felett szállok, madárként szárnyalok. Hatalmas szárnyaimat szélesre tárom, beárnyékolják hegyeket, s völgyeket. Megjelenésem fenséges, büszke. Erőm és jelenlétem valóság. Egyetlen riválisom a fényesen tündöklő Nap az ég végtelen kék tengerén.

Az állítólagos valóság azonban porcelánbabára jellemző könnyedséggel törik apró szilánkokra, amikor az idillbe kegyetlenül belehasít a vekker kíméletlen hangja.

A tükör, melyet bamba, ostoba ábrázattal kémlelek, most sem hazudik. Amikor a fogamat tisztítom reggel buzgón, hogy legalább a fogorvos kínja elkerüljön, szembesülök azzal a valósággal, amely minden fájdalmam végtelen forrása:

Azt a valamit, ami visszanéz rám minden alkalommal, sok bántó dologgal illetik a szépséges női nem képviselői. Emiatt természetesen nem tudom őket hibáztatni, sőt! Teljes mértékig megértem minden egyes észrevételüket. A végtelen undort és fintort, ami az arcukról, - és egyébként kecses gesztusaikból olvasható, szinte tapintani lehet. Már-már fojtogat. Különös a Nők fantáziája, hogy ennyiféle szörnyűségre asszociálnak a puszta jelenlétem hatására: Kimosott, gázolt-oposszum. Satuval nyomorított sündisznó, varácskosdisznóba taposott pingvin, vagy akár kalapáccsal puffasztott nyest.

Megértelek Titeket!

Sikertelenségem és kudarcaim forrása egyértelműen a gusztustalan genetikai hulladék, ami testszerkezetemet reprezentálja. Alacsony vagyok, mint a kisiskolások között az a srác, aki a tornasor végén kullog és reméli, hogy majd egy kegyesebb nap megtapasztalja, hogy milyen érzés, ha felnéznek rá. Ronda bojlertestemről idióta módon lelógnak valami kéz benyomását keltő végtagok és lábaim is vannak. Lábak melyek, alig tartanak, olyan gyengék és vékonyak. Ez természetesen még nem lenne elég ok arra, hogy egy szörnyeteg legyek. Szükségszerű valami, amire sapkát lehet tenni, hogy kiteljesedjen a buflák undormány. Szerencsére az arcom is hasonló módon „vonz hozzám közelebb embereket”. A szemeim beesettek, a szám olyan, mint egy gumikagyló ami szinte ordít azért, hogy utálják. Turcsi orrom pedig hasonló módon teszi fel az i-re a pontot, mint ahogy egy karácsonyfa válik teljessé a csúcsdísszel.

Minden reggel, amikor felkelek, már várom, hogy újra madár lehessek.

Mennyire rossz a helyzet szerintetek ? Ne kíméljetek, kérlek!

31F(éreg)