Amikor valakinek zátonyra fut egy nagyon hosszú kapcsolata, miért érzi azt, hogy ezeket az éveket "kidobta az ablakon"?

Volt.

Bánat, undor,gyűlölet, szeretet,jó, rossz. minden eszembe jut és hatalmába kerít, de most leginkább az ártó szándék dolgozik bennem... És azt hiszem h most az egyszer engedek a kísértésnek és levezetem az összes felgyülemlett feszültséget ezen a valakin.(nevezzük szörnyetegnek)

Mert rossz a nézőpont, és ilyenkor az ember a veszteséget nézi, nem az életutat.

Én is úgy tartom, hogy a kapcsolat vége nem a világ vége egyben. És nekem sokkal fontosabb, hogy a kapcsolatból megmaradt szép emlékek tapasztalatok pillanatok ott maradnak velem, engem gazdagítanak, és más (ha nem is épp jobb) emberré tettek. Úgy jött ki, hogy nem tudjuk együtt folytatni, de ettől én még biztos nem cserélném el azokat az éveket.

Az sokat árnyal a dolgokon, ha pl. az egyik fél csak hülyítette a másikat évekig, vagy épp valamilyen formában terrorban tartotta, de akkor is büszkén tovább kell lépni, hogy kijutottál onnan, annyival erősebb és tapasztaltabb lettél.

Meg kell fogni a lezárásnál a haladást segítő konklúziókat, élményeket, és építeni tovább az életünket.

Az első gondolatom nekem is ilyen volt, aztán próbálok a jó oldalára gondolni hogy mennyit tanultam és tapasztaltam meg, de amiért elpazaroltnak érzem az az hogy egyrészt nem léptünk előbb, másrészt engedtem a dolgokat idáig fajulni.

F25