Egy férfinek többet kell nyújtani, mint egy nőnek?

A nőknek ugyanezt, csak szerintem érződjön a nemi jellegből fakadó különbség. Elsősorban a fizikumra gondolok. Nőies az, ha a nő kisebb a férfinél, és semmiképp sem erősebb jelentősen nála. Ez nem csak azt jelenti, hogy a férfi legyen magasabb és erősebb alkatú,m hanem azt is, hogy a nőtől is elvárható lenne, hogy ne legyen bálna nagyságú. A magasságáról nem tehet az ember, de arról igen, ahogy viszonyul ahhoz, ahogy őt megítélik. Értem ezalatt, hogy nem kell meglepődni, ha egy nőnek mondjuk azért nem tetszel, mert alacsonyabb vagy nála. BIZTOSAN van ebben is kivétel, most a magam és az általam vélt nagy átlag nevében beszélek.

Bennem még az van, hogy a férfi nyújtson biztonságot. Az ideggyenge nő is brutál, de egy ilyen férfi egyszerűen kibírhatatlan egy stabilabb nőnek. Pontosabban kibírható, csak annyira vonzó, mint egy kupac lótrágya. Már elnézést, megint csak a magam nevében beszélek, lehet, hogy van kivétel, akinek ez bejön.

Alapvetően amire úgy gondolom, hogy adottságotoknál fogva "jobban" képesek vagytok (termet, izomtömeg), szerintem elvárható, hogy több legyen nektek, mint egy nőnek. Ha megnézed a női és a férfi átlagot, azért látszik, hogy van különbség. Én ezt szeretném fenntartani a kapcsolatban, és ha én vagyok egy kvázi átlag nő, átlag súllyal és magassággal, enyhén izmos alkattal, akkor hasonló adottságú férfit keresek, aki ebből adódóan magasabb lesz nálam, szélesebb lesz a válla az enyémnél, valószínűleg nehezebb is lesz...

Az meg már személyes rigolya, hogy nem tudok és nem is akarok szót érteni hosszútávon nálam lustább, butább, akaratgyengébb, kevésbé talpraesettebb embernél. Hozza azt a szintet, amit én, vagy ne lepődjön meg, ha amiatt el lesz utasítva, mert nem képes rá. Akarjon jobb és jobb lenni, vagy ha nem akar, ne csodálkozzon, ha egy olyan ember sem akarja őt, akinek mondjuk számít az, hogy egy ilyen példát lásson maga mellett, mert ő is ezt csinálja, és amellett, hogy ez ösztönzően hat rá, jobban képes lesz megérteni azt is, hogy a másik miben látja az értéket, és miért, vagy miért gondolkodik/él úgy, ahogy.

Én nem keresek koloncot a nyakamba. Hanem egy társat, aki hozzájárul a személyes fejlődésemhez azáltal, és én is az övéhez. Lehetnek mélypontok egy kapcsolatban, lehetnek dolgok, amikben ő jobb, másban én. Egy kétszemélyes csapathoz tudnám hasonlítani. Egy válogatottban sincsenek gyatra meg kiemelkedő emberek. Mindenkinek megvan a maga erőssége és gyengesége, mindenkinek megvan az, hogy mi az, amit szeretne csinálni a csapatban, mint feladat, és vannak egységes kötelességek is. Amit meg senki nem vállal, azt meg felosztják egymás között normálisan. A csapat akkor működik jól, ha a tagok a tőlük telhető legjobbat hozzák, és belátják, hogy a közös cél érdekében nem azt kell nézni, hogy a másik mit csinál, hanem magukért felelni. De ettől még képességre és teljesítményre muszáj egy szinten lenni, mert ki teperne, ha azt látná, hogy a másik henyél. Meg ki tudná magát fejleszteni, ha azt látná, hogy a másiknak erre sem motivációja nincs, de talán előzetes képességei sem. Van, amit lehet pótolni egy csapatban és egy kapcsolatban is, van, amit nem. És ha én valakit nem választok, mert nem érzem úgy, hogy mellette motivált lennék arra, hogy fejlődjek és hajtsak (hiszen rajta is ezt látnám), vagy úgy érezném, hogy az igyekezete helyett egyszerűen a képességeivel hátráltat (ilyen az, ha hülye, ha nem tud bánni a pénzzel, vagy ha hisztizik, miközben én ezek nem voltak az életemben addig), akkor nem hiszem, hogy meg kéne lepődnie.

A háztartás, ha együtt lakunk, közös. Együtt felelünk érte, nem a nő, nem a férfi. Az anyagiak részben közösek. Ha én tudok beadni, adjon be ő is, ha nem tud, akkor csináljon valamit, ami miatt nem gondolom azt, hogy lazsál mellettem. Ha én teperek a jobb beosztásért és jobb akarok lenni a szakmámban, akarjon ő is. Ha én jó nő akarok lenni, és tetszeni szeretnék neki, akarjon ő is nekem, és akarjon férfias férfi lenni. Ha én szeretném 100%-on élni az életem és utálom a lustálkodással töltött holtidőt, elvárhatom, hogy a másik is pörögjön. Ha nem tud, nem baj, csak nem illünk össze.

Itt nem arról van szó, hogy keressen többet, teljesítsen túl, fusson le, főzzön jobban, hanem a minőségen. És a hozzáálláson. És igenis jogosnak érzem, ha valakit kivágok a fäszba azért, mert ő nem tesz bele a mi csapatunkba annyit, amennyit én. Ebben benne van az is, hogy ő milyen férfi és milyen ember, nem csak az, hogy hogyan bánik velem.

#21

Nálunk is ilyen volt apám, de én pont nem akarok rá hasonlítani. Nálam betegségi szint van: a kis betegség amitől még lazán "élek", csak kis kellemetlenségekkel és a nagy betegség, de akkor nem tudok jelenetet rendezni, mert általában rengeteget alszom olyankor vagy próbálok magamba erőltetni valami ételt a családom nyomására. Bár ritkán vagyok igazán beteg, az is a gyomromat támadja meg a hányás-hasmenés egész éjjel dolog ki tud ütni.