Úgy érzem megtaláltam életem párját, de nagyon messze él jelenleg. Mi volna a megoldás?

Az a helyzet, hogy nagyon fura vagyok, olyan kivetett személyiség még szubkultúrán belül is...és a 19 életévem alatt még csak közelítőleg sem találkoztam olyannal, akit egy picit is képes lennék magam mellett tudni, vagy egyáltalán vonzódni hozzá..5 évnyi társkeresőzés. De kb egy_másfél hónapja napi rendszerességgel telefonálok/chatelek/skypeolok egy 28 éves sráccal, akivel teljesen egyformák vagyunk ahhoz képest, hogy mindketten ritka nagy egyéniségek. A vonzalom kölcsönös, de problámás a távolság, úgy ~3000km van kettőnk között. Ha ennél is közelebb kerülünk egymáshoz érzelmileg, mint amiben jelenleg vagyunk (óriási bizalom, egymás féltése, közös tervek), akkor pofátlanság lenne azt kérni tőle, hogy költözzön haza hozzám, és 2 év múlva együtt menjünk ki? Legszívesebben én mozdulnék, de nagyon korlátozottak a lehetőségeim még most. Nos, vélemény?:(

Az életkorom miatt nem kérek beszólást, tudom, hogy előttem áll az élet, de azt érzem, hogy a véletlen nem művelne ilyet, hogy egyformának teremt két lelket...és két testet, mert az is az, amiben lehet.

Szóval..ha azt tapasztalom, hogy nem mond le rólam a távolság ellenére sem, akkor megkérjem rá? Komolyak a szándékaim, persze lehet támadni, hogy még nem taperoltuk össze egymást, mert kb ennyi az, amit csak találkozáson keresztül lehet. Valamint nyíltan beszélünk egymás negatív tulajdonságairól is. Ez csak egy kis kitérő volt, a lényeg az fentebb van.

Értelmes, építő jellegű válaszokat szeretnék olvasni, köszönöm.