Köztudott, hogy a férfiak megijednek a szép nőktől. Hölgyek, nálatok előfordul, hogy ugyanígy reagáltok egy nagyon jóképű pasi közelében?

9-es, csak annyira vagyok emancipált, mint bármelyik mai nő, a dámában van vmi, szeretek elegáns lenni, de mivel közvetlen-nyitott személyiség vagyok, ezt is csak szolidan.

A sármos arc tényleg nem jelent semmit nekem, nem a külsőjével fogott meg - bár nem csúnya -, hanem a személyisége. Nagyon hasonlítunk egymásra.

Nem hoznak zavarba. Én élvezek flörtölgetni bárkivel, más kérdés, hogy kivel akarok ebbe jobban belemélyedni. Én ragaszkodom ahhoz, hogy mindenki a magafajtával a legboldogabb. (Én más kategóriának mondom az embereket, nem jobbnak vagy rosszabbnak, de nevezhetjük így is.) Nem akarnék magamnál "jobb" pasit, mert az már az a kategória, akinél a külső rovására megy a belső általában és/vagy ő is ezt tartja fontosnak a másikban, a belső értékek elé helyezve ezt. Ergo bennem sem feltétlen azt becsülné, amit akarok, hogy becsüljön. És általában abban nyilvánul meg, hogy "jobb pasi", mint én nőben, hogy jobban cicomázza magát, ami számomra meg inkább taszító, mert bár igényes vagyok, én nem járok szoliba és nem tökéletes a bőröm, nem érezni a parfümöm két méterről, mint azoknak a lányoknak, akik hozzá hasonlóak nőben. Ő is azért csinálja ezt, mert ezt fontosnak tartja. És ha magában ezt fontosnak tartja, valószínűleg a másik nemben is. Ergo én kevés vagyok hozzá, és nem is akarok elég lenni, mert azt tartom szexinek, aki az előzőek alapján hozzám hasonló értékrendű és kategóriájú.

Engem pont az hoz zavarba (bár az sem annyira, hogy hebegjek meg hülyét csináljak magamból, csak kicsit visszaveszek olyankor és jobban meggondolom, mit mondok, vagy elpirulok), aki nagyjából a magam kategóriája. Mert annak van tétje, attól akarnék többet is, meg érdekel jobban, mert feltételezem, hogy nem csak a szexi csajt látja bennem, hanem az embert is keresi, ahogy én is. Tehát elvár egy szintet, amit nem tudok csípőből teljesíteni és ez egyszerre tetszik is, kihívás is, és kicsit zavarba is ejt. Aki nálam jobb pasi, hiába tetszik, az érzékelhető különbség miatt nem akarok vele kezdeni. Elflörtölgetni jó, próbálgatni a nőiességemet és szexizni jó (nem, nem arra gondolok, hogy összefekszem vele, az nem az én műfajom), de megtartani nem akarnám. Ergo ha hülyének is néz a viselkedésem miatt, vagy nem tetszik neki a viselkedésem hidegen hagy, ahogy az is, hogy mi jár közben a fejében, miközben velem flörtöl, így felszabadultabb vagyok vele, vagy jobban rájátszom a dolgokra. Aki meg nem tetszik, azzal is ilyen vagyok, bár vele nem szoktam így rámenni a flörtölésre, mert oda kell a kémia, vele inkább a haveribb értelemben vagyok laza...

21L

Hoppá! A 9-es hszólás nem is nekem szólt. Hála Isten! 😎

Különben igen, h képzeled kedves 83%, h a sármos arc neked nem jelent semmit?! 😜😊

Utoljara 13 eves koromban tortent velem ilyen.

Azota felnottem..

#14, igen, szerintem nagyon is természetes. Nem vagyok férfi, hogy Niagara törjön ki a bugyimban, valahányszor belebotlok egy viszonylag esztétikus megjelenésű járókelőbe. Már csak az a kérdés, miért fáj ez neked ennyire. Itt, GyK-n pont a "mai nők" felszínességén szokás mélységesen felháborodni.

#15, jogos kérdés, magam sem értem, hogy van pofám létezni ilyen elcseszett értékrenddel.:D

"miért, szerinted az a természetes, hogyha látsz egy jóképű csávót, akkor azon átnézel csak mert nem beszéltél még vele?"

Miért, szerinted az a természetes, hogyha hasraesek egy csávótól, akivel még nem is beszéltem, csak mert jóképű?

(Hátha így megérted.:D)

Csak egyszer történt velem ilyen. Az interneten egy fórumon beszélgettem egy sráccal. Nem párkapcsolat céljából, hanem tanulással kapcsolatos dolgokról, mert kiderült, hogy ugyanabba az intézménybe fogunk járni. Ő látott rólam képet, mert a felhasználóképem a saját képem volt, én nem láttam róla, mert igazából nem is érdeket, hogy néz ki, ezért nem kértem képet.

Aztán első tanítási héten épp a terem előtt várakoztam, amikor váratlanul odalépett hozzám egy srác és a nevemen szólított. Teljesen ledöbbentem. Egyrészt amiatt, hogy mégis honnan tudja a nevem. Másrészt meg amiatt, ahogy kinézett. Hát nem túlzás ha azt mondom, hogy olyan volt, mint aki egy divatmagazinból lépett ki. Tökéletes arc, tökéletes test, a ruházatára már nem emlékszem, de gondolom az is rendben volt.

Annyira zavarban voltam, hogy vissza se köszöntem neki, csak álltam ott némán, ledermedve. Szerencsére pont ekkor jött a tanár és kinyitotta a teremet, mindenki bement.

Direkt egy nagyon távoli padba ültem le, nehogy óra közben hozzám szóljon a srác, mert tuti elájultam volna zavaromban!

Egyáltalán nem tudtam az órára figyelni, mert a szemem sarkából láttam a fiút, és teljesen elvonta a figyelmem. Óra végén úgy menekültem ki onnan, hogy véletlenül se fussunk többet össze.

Utána nem jártam be többé arra az órára, és inkább megbuktam belőle és felvettem újra következő félévben, csakhogy el tudtam kerülni. Annyira jól nézett ki, hogy nem tudtam a közelében gondolkodni...

Így hosszú-hosszú évek távlatából már hülyének tartom magam, amiért ezt tettem. Ha akkor erőt veszek magamon, talán barátok legalább lehettünk volna. Több biztos nem, mert nekem esélyem sem lenne egy olyan jóképű srácnál. De az első találkozás annyira lesokkolt, hogy úgy döntöttem, szégyen a futás, de hasznos! :D

30/N