Ez miért van? Gondolom ti is jártatok már így?!

Nagyon sokszor tapasztaltam! DE!

Rólam is konstans azt hiszik, hogy irreálisan magasak az igényeim külsőre (pontosabban, hogy csak a kigyúrt selyemfiúk tetszenek, holott pont nem), csak azért, mert magammal szemben eléggé maximalista vagyok. Ahogy a közvetlenségem és pörgősségem miatt sokan hiszik, hogy nem akarok komoly kapcsolatot. Holott soha életemben nem voltam az egyéjszakás híve, és nálam az elköteleződés nem valami szorongató kín, hanem a legtermészetesebb dolog ennyi idősen, akár annyira is, hogy el tudnám fogadni, ha most jönnék össze azzal a sráccal, aki később a férjem lesz.

Amúgy általában azért nem akarnak komoly kapcsolatot a külsőre vonzóbb emberek (tisztelet a kivételnek), mert ők maguk is tudják, hogy szinte bárkit megkaphatnak. Ha belső értékek alapján pedig nem is tudják megtartani, egy éjszakára nagyon sokan vevők rá. A korombeliek között nagyon sok olyat ismerek, aki mondhatni így él vissza a külsejével. Elfogadom, ha valaki ki akarja élni magát, de nálam ez olyan érthetetlen dolog marad akkor is. Nem tartom magam csúnya lánynak, de nekem nagyobb buli egy társ, meg egy párkapcsolat, mint kúrogatni random emberekkel, meg szórakozni. Azt mondjuk tegyük hozzá, hogy sajnos sokak mellett nem lehet megmaradni tényleg, én sem akarnék... Nehéz olyan embert találni, akire rábíznád a mindennapi életed és sokszor több sérülést okoz az, akivel éveket töltesz, mint akitől elköszönsz reggel, és nem szarakodik az érzelmeiddel, okoz neked álmatlan éjszakákat, fölösleges stresszt,és hasonlókat. Szerintem sokan ezen az elven is működnek, valljuk be, ebben a korban építi mindenki a jövőjét, amiben első alapkő a megélhetés. Nekem sem hiányozna, hogy a tanulás és/vagy az új meló mellé valaki az ostobaságával, vagy a beszámíthatatlanságával tépje az idegeimet és rabolja az időmet, energiámat. Sokkal gyengébben teljesít az, aki egy rosszul működő kapcsolatban él, mint az, aki egyedülálló.

Aki meg nem tetszik külsőre, de a szándékai igen... Nem szeretem az embereket rangsorolni külső szerint, de amennyire megfigyeltem, nem sok embert ismerek magamon kívül, aki a nála jobb külső adottságokkal megáldottakat nem szívesen választaná párjának. Én ezt nyomasztónak tartanám, és nem lenne meg az a hasonlóság érzés sem. Sokan viszont ha találnak egy náluk sokkal vonzóbb embert a másik nemben, foggal-körömmel meg akarják szerezni és tartani. Értelemszerűen lehoznák neki a csillagos eget is, vagy ha ehhez nincs elég intelligenciájuk, megvennék nekik...

A másik, ami számomra nagyon szomorú és érthetetlen, és mindkét oldalt megmagyarázza: az emberek értékrendje kettős. Vagy-vagy kategóriában gondolkodnak, aki szép, az jogot formál szinte abból, hogy buta legyen, üres, egoista, vagy minősíthetetlenül viselkedjen másokkal. Aki meg tanult, okos, szorgalmas, az meg sokszor csak ebbe a belsőbe fektet energiát, és ha nem is ápolatlan (bár sok ilyen van köztük), de nem sokat dolgozik a külsején, legyen az öltözködés, sport, akármi. Holott a kettőnek nem szabadna ilyen erősen elhatárolódnia, hogy már-már kizárja egymást. Tudom, ez kétszer annyi energia és idő, de akkor is!

Tenni ellene nem sokat tudsz, csak megvárni, amíg a ritka kivétel belédbotlik.:) Esetleg az működik, ha a külső megjelenésből és a viselkedésből kicsit visszaveszel, mondjuk másképp öltözködsz, természetesebben nézel ki, kevesebbet nyüzsögsz (nem biztos, hogy ezzel van gond, de nálam azzal szokott), és így próbálsz az úgymond célközönség felé közelíteni. Ha a sikert nem is garantálja, kevesebben találnak be komolytalan szándékkal.:)

21L

2-es nagyon jól leírta.

Hihetetlen, hogy vannak nők, akik 21 évesen így gondolkodnak, le a kalappal!