Ennyire férfiatlan dolog lenne, ha néha egy pasi is elérzékenyül, és esetleg ha nem is sír, de könnybe lábad a szeme?

Én bőgtem, mint a szarvasok párzás idején a Csillagainkban a hibán is, meg a Rekviem egy álomérten is. És ha bárki emiatt gyenge csajnak tart, megkérem, hogy élje újra az életemet azzal a stresszel és mindennel, ahogy már a 7. évemet élem majdnem láncszerűen és maradjon ilyen optimista, VAGY nyalja ki a seggem. Az ember erőssége nem a filmek nézése közben derül ki, hanem akkor, mikor tétért megy a játék. Mikor romokban a magánéleted és össze kell kaparnod, mert szereted azt a szerencsétlent, mikor gyászolsz, mikor hajszálon múlik a felvételid és versenyt futsz az idővel egy halom idióta miatt, vagy mikor már remegsz a fáradtságtól és feladnád a pcsába, de még lefutod azt a nyomorult távot vagy kitolod azt a nyomorult vasat, mert megígérted magadnak, hogy vagy normálisan élünk, vagy sehogy.

Az a baj, hogy a legtöbb ember akkor bőg, mint egy hisztis rbanc, mikor teljesíteni kellene. Egy film, vagy egy érzelmes pillanat nem olyan helyzet, az szinte arra lett kijelölve, hogy érezz. De mikor elvárnak tőled eredményt és te csak hisztizel meg feladod, az vicc. Az a baj, hogy akiknek a legnagyobb a pofája erre a "légy erős" dologra, pont azok nem tettek le semmit az asztalra.