Frusztrált lányként eleve kudarcra vagyok kárhoztatva a normális, becsületes férfiaknál? (Bővebben lent. )

Őszintén szólva, szerintem többször kéne emberek közé járnod mint a kitalált dolgokkal foglalkoznod. Én magamnál úgy vettem észre, hogy ez beválik. Sokkal jobban fogsz tudni ismerkedni egy idő után és ki tudja milyen (akár hasznos) ismeretségekre tehetsz szert ezáltal. Amég az osztályommal szemben nem voltam kellően nyitott és nem vettem részt a közösségi életben addig én is kicsit önbizalomhiányos voltam, legalábbis e-téren biztosan. Ráadásul nálam csak rontott a helyzeten, hogy az osztály "vagányait" akik amúgy viccnek vettek mindent komolyan vettem így nem is egyszer összetűzésbe keveredtem velük. Viszont így érettségi után az ötödévről pont, hogy ők fognak hiányozni hisz ők voltak az osztály hangulata. A viccek maguk :D Visszatérve, a helyzetem nagyot javult mikor már jobban el voltam az osztályommal. Most már nem okozna gondot egy vad idegenhez oda menni bármilyen indokkal vagy egy (szigorúan házi) bulin hozzá szólni egy lányhoz, esetleg elbeszélgetni vele ha úgy adódna.

Az meg, hogy még akár csak a lehetőségét is felveted annak, hogy borderline-os vagy elég ördögi dolog tud lenni. Ha nagyon bele hajszolod magadat akkor bizony borderline-os is leszel/vagy (csakúgy, ha elhiszed magadról, hogy "csődtömeg" vagy akkor az is leszel). Viszont ha netán úgy döntesz szakemberhez fordulsz a témával kapcsolatban és tényleg kiderül ez, akkor is. Rajtad múlik hogyan kezeled ezt. Akármennyire is ingerült vagy egy adott helyzetben nem hiszem el, hogy nem vagy képes elszámolni magadban vagy máshogy lenyugodni és végig gondolni az adott pillanatban milyen reagálás is érné meg. A sport a felgyülemlett feszkó levezetésére meg kiváló. Én pl ha télen nagyon felhúzom magam akkor elmegyek és addig vágok fát még ki nem fáradok. Utána egy ideig erőm nem lesz idegeskedni az biztos :D Persze a favágás nem sport (szigorúan véve nem az), de a lényeg, hogy valamiféle mozgással/sportolással ki lehet adni minden ideget.

Említetted hogyan is állsz a munka világában és a tanulmányaiddal. Szerintem adj időt magadnak és keress lehetőségeket. Nem megy minden egyről a kettőre, a türelem elég fontos dolog. Ha azt nézzük én is elrontottam a pályaválasztást annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal mi is szeretnék lenni 4 évvel ezelőtt is. Édesanyám nem engedett messzire ami, visszanézve a régi képeimet érthető hisz én nagyon pici voltam (1.57cm 9. osztályban is) és törékenyen néztem ki. A féltés másik oka lehetett az általános iskolában tapasztaltak. Állandóan rám szálltak, sőt, a tanárok volt, hogy csak azt vették észre mikor vissza vágtam... szó mi szó, elég korlátozottak voltak a lehetőségeim édesanyám miatt így közgazdaságra jelenkeztem. Nem áll távol tőlem meet a számok világát is szeretem, de a számítástechnika világát még annál is jobban. Vegyesen bármit ezen belül, programozás, hardverek. Csak sajna 4 év közgazdaság után meg a most következő ötödévem után lövésem sincs hogyan tovább, hogy megéri-e tanulni vagy sem. Menjek valamiféle programozást tanító iskolába vagy sem... Eléggé bizonytalan vagyok és ezzel úgy hiszem nem csak én vagyok egyedül. Mint említettem, türelem és idő. Van, mikor a dolgok maguktól megoldódnak. Lehet, hogy a jövőben is megoldódik ez az egész munka kérdés. Nem tudhatod. Te csak annyit tehetsz, hogy vársz na meg persze teszel is az adott célért.

Egyébként szerintem is, csak ha fogalmazhatok így, "kárba vesznél" ilyen jó tulajdonságokkal. Én csak remélni tudom, hogy megoldást találsz a problémáidra és rendeződik a sorod :)