Frusztrált lányként eleve kudarcra vagyok kárhoztatva a normális, becsületes férfiaknál? (Bővebben lent. )

Köszönöm szépen az eddigi válaszokat! (Akinek még van esetleg tanácsa/véleménye, az írjon nyugodtan, ne tartsa magában! :D )

Az a gond, hogy nem tudom engem képes lenne-e egyáltalán valaki szeretni? A szüleim is jobbára csak megtűrnek itthon, pedig rendszeresen besegítek a házimunkába és diákmelózom is. Elmennék én, de egy szimpla érettségivel, meg egy félkész bölcsészdiplomával (abszolválni már abszolváltam, szakdoga, meg a záróvizsga várat még magára) mégis hová mehetnék? Még a diákmunkák közül is csak a legaljára sikerül bejutnom (árufeltöltés, Meki és társai), hiába próbálkoznék valami értelmesebbel, többnyire még csak vissza sem jeleznek. :( Hiába, kész csődtömeg vagyok, és fogalmam sincs, miként tudnék ebből az átkozott mókuskerékből kikerülni. Tovább kellene tanulnom, de nem tudom, merre tovább, lévén, időközben rájöttem nem nekem való a szak, amit végzek. Tudom, sokan vannak ezzel így, de én konkrétan nyelvszakra jelentkeztem és úgy érzem, nincs meg a kellő nyelvtudásom az adott nyelvből legalábbis, ahhoz, hogy érvényesülni tudjak vele, ha majdan el is végzem. Annak idején, pályaválasztáskor buta voltam és felelőtlen és most iszom meg a levét az akkori rossz döntésemnek. Értitek, bármerre is megyek, mi rá a garancia, hogy azzal el is fogok tudni helyezkedni?

Bocsánat az ismételt önsajnálatért meg drámáért, ám úgy érzem, ezek a tényezők csak rátesznek egy újabb lapáttal az amúgy sem túl fényes lelki állapotomra. Amíg egzisztenciálisan nem vagyok stabil, nincs konkrét jövőképem, elképzelésem, addig mégis hová ismerkedjek, kivel? Aki nem lelkibeteg, úgyis le fog lépni mellőlem, ha erre rájön.

6-osnak: "Jaaa olyan közeledjen feléd akinek van valakije, vagy olyan akinek szüksége sincs senkire? Hát utóbbi nem fog közeledni, előbbi meg max megdug és visszamegy az eredeti nőjéhez."----> Nem, csak ahogy azt fentebb is leírtam, nem akarok pótlék lenni senki életében. Csak azért mert valaki magányos, az önmagában még nem jogosítja fel arra, hogy legyen párkapcsolata, legalábbis szerintem. Mert az ilyen embereknek (ezek többnyire a férfiak közül kerülnek ki), többnyire minden mindegy, csak nőből legyen az illető. Szó sincs tehát arról, hogy házas vagy kapcsolatban lévő pasikra "hajtanék", szimplán csak elvárnám, hogy legyen azért az illetőnek némi elvárása a másik nem irányába, ne érje be bárkivel, akinek történetesen lyuk van a lábai között. Ha ilyen emberrel jönnék össze, azzal a saját minimális önbecsülésemet is porba tipornám. Mert, mint mondtam, ennek a típusnak, nem személy szerint ÉN kellek, hanem valaki, vagy inkább akárki. Nagyon nem mindegy.

Utólag gyanítom, hogy az exem is az ilyen palik táborát erősítette, s lehet nem voltam ugyan kifejezetten az esete, sem jellemre, sem pedig küllemre, de mellettem maradt, mert kellett neki a támogatás, a társ, és hát a semminél azért egy ideig jobb voltam. És nagyjából így is bánt velem, részéről kvázi barátság (vagy inkább haverság) extrákkal volt a mi kapcsolatunk a legjobb esetben is, az intimitás is kimerült az orálozásban (csakis részemről, persze) és a fantáziátlan, lelketlen reszelésben.

S mivel nem azért jött velem össze, mert kedvelt, vagy mert szimpatikusnak talált, ezért aztán, amikor jöttek a problémák, a különbségek, megpróbált engem megváltoztatni, a saját "ideáljára" formálni, hogy úgy táncoljak, ahogy ő fütyült. Úgy gondolom, az a férfi, aki engem őszintén szeret azért, aki vagyok, az sosem bánna velem így, nem akarna úton-útfélen megváltoztatni, nem akarna érzelmileg zsarolni, manipulálni, vagy éppen rám erőszakolni a saját akaratát.

Ezért is keresnék tehát olyan embert, aki, amellett, hogy alapvetően türelmes és elfogadó, az enyémhez hasonló érdeklődési körrel bír. Mert, ha van közös beszédtémánk, hobbink, ha alapjáraton hasonló ízléssel rendelkezünk, az már nagy eséllyel összetartó tényező lehet. Szeretném, ha a majdani párom egyben a barátom is legyen. Ez tényleg nagy elvárás lenne részemről?

Ami pedig a komoly érdeklődést illeti, mégis hogyan kiszűrni ki az, aki tényleg szimpatikusnak talál és szintúgy komolyak a szándékai, anélkül, hogy átesnék a ló túloldalára, ahol momentán is vagyok, hogy az esetek 99%-ban zsigerből hárítok minden közeledést a másik nem részéről?

Az meg a másik, hogy társkeresőn javarészt hozzám hasonlóan frusztrált, lelki sérült pasik (akinek ugyebár minden mindegy), meg arcoskodó szoknyavadászok próbálkoznak be... Aztán, lehet akadt köztünk néhány, akit félreismertem, de tény, hogy a felhozatal bő 90%-át a fenti két kategória teszi ki. :/