Normális ha egyedül érzem magam?

Szerintem alapvetően a hozzáállásoddal van a gond. Mármint mindenhez. Oké, hogy tanulni akarsz és oké, hogy kis városban élsz, de ezt az "egyedül érzem" dolgot ne egy párkapcsolattal akard orvosolni, mert amíg te is azt mondod, hogy "monotonok a napjaim", addig nem fogsz párt találni. Szerintem a legnagyobb problémád az, hogy így állsz hozzá eleve az élethez. Kezdj a kis dolgoknak is örülni, és csajszi, 20 éves vagy. Előtted az élet. Kezdj új dolgokat kipróbálni. Nem jársz bulizni? Nem dohányzol? (oké a dohányzós részt megártem) De gondolkodj el azon, hogy azért nincs senkid, mert éppen hogy az aki rád néz, látja, hogy még te is unod az életed, így miért akarna hozzád közeledni valaki?

Előre leszögezném! Nem lecseszésnek írom. Csak nagyon örültem volna, ha pl egy éve valaki hozzám vág egy ilyen monológot, mert én is csak mostanában kezdek rájönni, hogy igen, új dolgokat is ki kell próbálni. El kell járni erre arra. Ha nem szereted a várost ahol laksz és van lehetőséged máshol új munkát keresni élj vele, viszont ha már csak egy éved van ahhoz, hogy folytasd a tanulmányaidat (mondjuk egyetemen, mert az egyetem nagyon nagyot tud azon lendíteni, hogy megváltozzon az, ahogyan érzed most magad), akkor bírd ki. Mindössze annyi, hogy fogadd most meg magadnak, hogy innentől nyitott leszel a világ felé. Kipróbálsz új dolgokat, mert nem kell a világ végére menni ahhoz, hogy élvezhesd az életet. Most komolyan, üljetek ki a barátaiddal egy nyári estén valahova a városban egy üveg sörrel, vigyetek zenét, és pletykáljatok és rúgjatok be, mert nem is hinnéd, hogy ez mennyit segíthet és nyilván, ha már magad sem fogod unalmasnak tekinteni az életed és nem fogsz azon gondolkozni állandóan, hogy de jó lenne végre egy kapcsolat...na majd akkor fog váratlanul betoppanni az a személy, akivel lehet valami. :) Remélem segített valamit a válaszom és nem bántásból írtam.