Van itt olyan, akinek akár évekig tartó plátói szerelme teljesült be és összejöttek, úgy hogy végig mindenki körülötte hülyeségnek tartotta az egészet, legbelül talán még saját maga is?

Még nem voltam teljes egészében így,bár most jó lenne.A plátói érzések megvannak,a pozitív végkifejlet még nincs.

Az első barátommal volt így. Két évig összejártunk, dumálgattunk, végre volt valaki, akivel csak úgy beszélgettem és nem éreztem, hogy csak szexet akar. Kedves volt és vicces. Mikor már éreztem, hogy mintha benne is motoszkálna vlmi, de nem meri vállalni akkor léptem én. Rosszul tettem, elfordult annyira, hogy többször nem is akart látni az életben. Le is koptam. Két év múlva véletlenül újra találkoztunk, és mikor látta, hogy egy haverja csapja nekem a szelet, akkor lépett, és elhívott randira. Akkor megmondta, hogy hülye volt annak idején, de ő nem szereti, ha a lányok szedik fel őt, kell neki a versengés. És innentől rózsaszín ködfelhő (lenne...). Csakhogy a pali amint megkapott és az övé lettem és érzelmeket tápláltam felé, akkor hűvössé vált, mikor hűvös lettem akkor hirtelen udvarlósra váltott, amit egy évig játszottunk. Aztán kezdtem kiégni, mert nekem ez így nem volt jó, így nem játszottam tovább. végül ő szakított velem, mert nem érezte rajtam a lelkesedést, én meg elmondtam, hogy miért, és megmondta, hogy igazam van. 3 hét múlva ott volt megint az ajtóm előtt és kért, hogy folytassuk... újra... sokadszor... Nem ment, kiégtem. Azóta megtanultam: Ha valaki ennyire hülye első körben, hogy visszautasít és csak akkor esik le neki, hogy mennyire fontos vagyok, mikor nem kaphat meg, akkor azt az embert hanyagolom. Ahogy kezdődött egy kapcsolat, annak úgy is lesz vége!