Szerintetek melyik nem bírja jobban a tartós egyedüllétet, magányt?

Egy huzamosabb ideig magányos férfi általában motiválatlanná válik, kilátástalannak látja a jövőt, elhagyja magát, bezárkózik, ill. komoly veszélyt jelent az alkohol is.

Egy magányos nőt viszont felőrölhet a szeretethiány, a törődés, az apró kedvességek, az ölelés, az összebújás, a csók, stb. hiánya, és mindez ahhoz vezethet, hogy idővel mindenfajta férfi közeledést el fog utasítani, mert falat épít maga köré. Egy nőnek az is nagyon fontos, hogy gondoskodhasson valakiről, és ha ez nincs meg hosszú távon, az ürességet okoz bennük, ami lelki betegséget idézhet elő.

Tehát mindkét nem megsínyli ezt a keserű állapotot. De mégis mit gondoltok, általánosságban a férfiak vagy a nők bírják jobban a tartós egyedüllétet, a társtalanságot? Kit visel meg jobban, kit kevésbé?

(Nyilván azt tudjuk, hogy van ennél egy még rosszabb állapot, a társas magány. Azt egyértelműen a nők viselik rosszabbul.)