Szerintetek a kutyával fotózkodó 30-as,40-es szingli nők már a vénlányság előszobájában vannak?

Társkeresőkön, FB-on nagyon sok ilyet látni, és a képekről általában sugárzik a kutya és gazdája közti bensőséges és szétrobbanthatatlannak tűnő viszony, ami már ki tudja, hányadik éve tarthat. Egy férfi joggal gondolhatja szerintem, hogy ebbe az idillbe ő már nem rondíthat bele, ezért inkább nem is kezdeményez.

Pedig lehet, hogy ezek a nők pont ezzel akarják sugallni, hogy nagyon vágynak egy szerető társra - bár ott van a kutyus, de mindent ő sem pótolhat, tehát férfira van szükségük.

Még ma is divat a "vénlány" szó használata - szerintetek az ilyen nők már a küszöbén vannak ennek az állapotnak, tehát már nem sok esély van rá, hogy valaha meg tudnak állapodni egy ideális partner mellett? Lehet mondani, hogy a kutya - vagy egyéb házikedvenc - igazából egy pótlék, amitől a nő szeretetet kap, társ hiányában?

Mit gondoltok erről a jelenségről?