Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Velem van a baj, hogy a férfiak többsége hazugságokkal, vetítéssel és menőzéssel próbál "felszedni"?

Figyelt kérdés

Nem értem, engem néznek olyan nőnek, akinek ez jön be, vagy alapból önbizalom hiányosak és így próbálnak kompenzálni? Teljesen mindegy, hogy az illető pasinak mennyi pénze van, vagy mennyire néz ki jól, mindig kiegészíti a bemutatkozását valamilyen kitalált, eltúlzott sztorival. Az első barátom például kitalálta, hogy neki 3 vállalkozása is van, amiről aztán kiderült, hogy igazából csak 1, az is az apjáé. Amikor megláttam a böngészőjében egy pornóoldalt, azt állította, hogy az oldal design az ő keze munkája, és csak azért nézte :D Pedig engem aztán abszolút nem érdekel, ha pornót néz.

Nemrég ért véget egy hosszabb kapcsolatom egy másik pasival, ő sokkal durvábban nyomta ezeket. A randis időszakban beszéltünk egymás exeiről, és amikor kérdeztem, hogy kikkel volt előttem (sok közös ismerősünk van), akkor felsorolt 2-3 népszerűbb modell csajt a városunkból. Ebből persze semmi nem volt igaz, utólag jöttem rá. Aztán a kapcsolatunk elején folyamatosan mondogatta, hogy a munkahelyén és facebook-on is mennyi lány nyomul rá. Képes volt, és az exbarátnője nevében küldött magának egy sms-t, amiben leírta, hogy ő mennyire rendes, önzetlen pasi, és reméli, az új barátnője (azaz én) meg fogja becsülni, mert még egy ilyen jó embert biztos nem talál. Persze a pénzzel is menőzött, hogy az ő családja milyen gazdag és neki is milliói vannak a számláján (jah, ezért dolgozik egy gyárban :D). Amikor meséltem neki az utazásaimról és arról, hogy külföldön is éltem, szerintem bekattant nála valami, mert ő is kitalált pár külföldi utat, amit megjárt, nehogy már kevesebbnek tűnjön nálam. Egy idő után rájöttem a hazugságaira, és próbáltam vele megértetni hogy ezekre semmi szükség, mert szeretem a pénze és a menő sztorijai nélkül is...de persze nem tudta abbahagyni, így szakítottunk.

Úgy gondoltam, kicsit magasabbra teszem a mércét, így ismerkedni kezdtem egy diplomás, vezető pozícióban lévő pasival. Mivel őt ismertem már régebbről, tudtam róla hogy értelmes és neki aztán tényleg nincs oka eltúlozni a dolgokat. Hát, sajna tévedtem. Ő is olyan népszerű pasinak próbálta magát beállítani, aki után bomlanak a csajok és FB-on zaklatják, szegényt ki akarják használni, mert sok pénze van és befolyásos, de utólag kiderült, hogy ebből semmi nem igaz, ő próbál inkább kétségbeesetten becsajozni. :D Elég hamar kiábrándultam belőle, ezért 2 randi után hagytam is fenébe...

Most ott tartok, hogy semmi kedvem ismerkedni, mert az elmúlt 5 évben csak a képmutatással találkoztam, sajnos még egy komolyabb kapcsolatban is.


2017. márc. 14. 14:11
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:
Eléggé megoszlik itt a válaszok többsége :) Egyébként nem vagyok bombanő, szerintem teljesen átlagos vagyok, csak kicsit nehezebben megközelíthető, mert nem szeretem az idegeneket. És köszi a privát üzeneteket is, de most nem szeretnék ismerkedni.
2017. márc. 14. 15:41
 12/17 anonim ***** válasza:
Nem veled van a baj, a legtöbb pasinak lételeme a kis egójának a fenntartása és mások folyamatos lenyomása. Engem pl érdekelnek a kutyák ezért többször beszélek róluk, hát ennek kapcsán több férfiről kiderült a környezetemben egymástól függetlenül, hogy ők bizony puszta kézzel öltek már meg agresszív kutyákat... Aha persze. Én mostmár direkt elmondok magamról egy-két kevésbé lányos dolgot és figyelem a reakciójukat. Hát a vergődés sosem marad el. Ha én egy szúnyogot ütöttem le, akkor ők tuti, hogy egy bálnát félkézzel...
2017. márc. 14. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:
#12 Van benne valami. Az én exem is mindenre rákontrázott. Főleg a pénzzel voltak problémái, annyira hogy amikor épp boltban voltunk és én akartam venni magamnak valamit kb 1000 Ft értékben és nem hagytam h ő fizessen, nekem pedig csak 20 ezresem volt, akkor kiakadt, hogy mit menőzök a pénzemmel :D Meg ő többször lazán bejelentette, hogy elhagyott többszázezer Ft-ot, vagy épp ellopták tőle. Amikor én megvettem a legújabb iPhone-t anno, akkor neki is meg kellett vennie, nehogymár nekem drágább telefonom legyen...
2017. márc. 14. 16:42
 14/17 anonim ***** válasza:

Na ha valaki 20 ezresre azt mondja, hogy menőzöl vele, az tényleg nem sokat foghatott kézhez életében. Kisebbségi komplexusos az biztos.


Figyelj el lehet poénkodni, hogy teljesen rendben van a gyerek, csak le akar nyűgözni, biztos különleges vagy neki, ezért nem tud neked igazat mondani, mert elborítja a lila köd, de ez akkor sincs rendjén.

Mi van ha mindenben ilyen, nem tud őszintén játszani?

Akkor majd jönnek itt az okosok és mondják, hogy miért nem tudtad hogy átver.

2017. márc. 14. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:
#14 Ő semmiben nem tudott igazat mondani, egyébként meg is csalt. Csak ez már egy másik sztori...
2017. márc. 14. 17:15
 16/17 anonim ***** válasza:

Azért vetítenek, menőznek, mert ezzel lehet a nők nagyon túlnyomó részének felkelteni a figyelmét, hogy ők milyen sikeres kemény férfias jelenségek.

Tudom, mert én férfiként hányok a vetítéstől, és nem villogok semmivel, sőt úgy egészben hiányzik belőlem a farokméregetős ösztön (lehet, mert jól el vagyok látva ott lent és nincs mit kompenzálnom?), én csak csinálom a dolgokat és le van tojva milyen menő vagy nem menő. Ezért nincs nagy sikerem a nőknél, rosszabb arcú kevésbé sikeres de jó vetítő menőző képességű férfiak meg váltogatják a nőiket...

2017. márc. 14. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

azért mert számodra az igazság túl taszító.


3 vállalkozós barátod pl simán meg tudott fektetni téged mielőtt kiderült, hogy kamuzik.


Ha előre bevallotta volna, makkor kb a 2. randiig se jutott volna el!

2017. márc. 14. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!