Segítség! Nem fogok így kibírni fél évet! (? )

Egyetemista lány vagyok és előző félévben kavartam egy sráccal, de nem volt semmi komoly, egy randiig sem jutottunk el, csók viszont sokszor volt. Aztán ez az egész megszűnt, megkérdeztem tőle pontosan mit akar tőlem és azt mondta, hogy nem tudja még ő sem, csak hogy fontos vagyok neki. Ezután nem beszéltünk egy hétig, aztán én írtam rá más témában, szóval újra elkezdtünk beszélni (kb 2-3 naponta, főleg a vizsgák miatt). Most viszont két hete napi szinten beszélünk és nem igazán tudtam eldönteni, hogy baráti vagy komoyabb szinten...egészen tegnapig. Együtt voltunk egész nap, ottmaradtam vele az órája előtt, hogy ne legyen addig sem egyedül és előttem beszélgetett egy lánnyal messengeren. Szívet és hasonló hangulatjeleket küldött neki, csak egy pillantás volt az egész és rögtön összeraktam mindent. Szilveszterkor ezzel a lánnyal bulizott és ezzel a lánnyal vacsorázott Valentin napkor is (nem képzelődök, biztos vagyok benne több dolog miatt is, csak ez adta a löketet, ami realizalta bennem). De ez a srác szinte az egyetlen, aki mindig minden helyzetben ott van mellettem, vele beszélek napi rendszerességgel, ha ugyan abban az előadóban ülünk csak egymástól távol még akkor is írunk egymásnak. Októberben még azt mondta, hogy kívül-belül tetszek neki, le se tudja venni rólam a szemét és emaitt alig tud figyelni órán is. Mikor összeraktam, hogy van valakije, rögtön észrevette rajtam, hogy baj van, megkérdezte, hogy örülni fogok-e, hogy találkozunk pénteken (akkor leszünk megint egy órán) és megmondtam neki, hogy nem (mindig ezt mondom, de általában poénból, most is úgy akartam kihozni), de tudta, hogy igazat mondok, mert állítása szerint "látszik a szemem csillogásából, ha igazat mondok". Miután hazaértem felhívott, faggatott mi a baj, amire végül csak azt mondtam, hogy fizikai rosszullét és stressz. Ma szeretnék vele személyesen beszélni erről, de az se biztos, hogy sírás nélkül ki fogom bírni vagy hogy lesz-e elég bátorságom hozzá, nagyon sokat jelent nekem, egyszerűen nem tudom megfogalmazni, gondolom nem is adja vissza most a kifejtésem, de szinte többet érzek iránta mint az előző (másfél éves) kapcsolatomban az exem iránt, pedig együtt se vagyun/voltunk. Sajnos majdnem minden órán együtt vagyunk, szóval az eltávolodás csaknem lehetetlen, amúgy se menne, vannak jó barátaim, de olyan mint ő csak egy van (akkor is, ha nem szeretném). Ilyen helyzetben mit tennétek? Hogy bírnátok ki? Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni őt sem. Köszönöm, hogy elolvastad!