Létezik olyan, hogy valaki bármit tesz, sohasem találhat párt, egyszerűen azért, mert így született? Hogy valaki egyszerűen nem alkalmas a párkapcsolatra?

#18

7-es és 13-as vagyok. Ne haragudj, de az, hogy a párkapcsolatot az ejtőernyőzéssel említed egy lapon, hűen tükrözi a kissé elvont gondolkodásodat. Tényleg azt tudom írni, hogy egyszer tapasztald meg, hogy milyen szerelmesnek lenni: ha majd egyszer ez megtörténik, akkor jössz rá, mekkora butaságot írtál az előbb. Kezdem kapizsgálni, miért nem volt közöd még semmilyen nőhöz eddig.

Jó, de vannak visszahúzódó lányok is. Főleg ebben a 17-20éves korosztályban. Nem egy olyan osztálytársam van, velem együtt, akik nem járnak bulizni, nem isznak annyit, nem cigiznek és így nem ismerkednek.

Szóval ez ugyanúgy megvan a lányoknál is. Mi is szoktunk arról beszélgetni a barátaimmal, hogy egyedül fogunk meghalni 700macskával...

#18-as vagyok.

#21-es, mivel gimnáziumi éveim óta tisztán látom, hogy kb. annyi esélyem van párkapcsolatban élni, mint három menetet talpon maradnom a ringben Evander Holyfield-del, így soha nem is voltam szerelmes. Belém sem volt senki. Ha valaminek a csírája el is indult, azt kiirtottam magamból, egyszer munkahelycsere árán is. Magyarul nálam nem fordulhat elő az, amit leírtál.

Feltételezem, ilyennek születtél, beleértve a negativitást is, és már a járókában is ilyen sötét gondolataid voltak. :DD

Esélyed mindig van, személyiségfejlesztéssel meg bőven tudsz ezen növelni (nem megjátszanod kell magad, hanem fejlődni - attól, hogy nem vagy egy társaság középpontja showman, még lehetsz nyitott, érdeklődő, humoros, határozott stb.). Persze ezért tenni is kell, az önsajnálat kevés lesz a sikerhez.

Eltévesztetted a címzettet, Utolsó. Nekem semmi bajom ezzel a helyzettel, csupán a kérdésre válaszoltam, aztán belementem a beszélgetésbe. :)

Nem kellene beskatulyázni a magányos embereket, nem mind besavanyodott panaszkodó.

Érdekesen működik a magadfajta gondolkodása. Egyrészről bizonygatjátok, hogy az evolúció úgy működik, hogy a vonzóbb egyedek örökíthetik tovább a génjeiket, másrészről viszont csesztetitek azokat is, akik önként szálltak ki - a ti értelmezési keretetekben - ebből az "evolúciós versenyből", hogy nincs elég önbizalmad, fejleszd a személyiségedet, meg hasonló közhelyek.

Szerintem én ilyen vagyok.

Még nem volt senkim, és már túl kényelmes vagyok ahhoz, hogy legyen bárkim is. Nem tudom elképzelni. Vagyis de, csak elképzelni tudom. Látok egy férfit a tévében, azt gondolom, hú de szexi, elképzelem, ahogy meg lehet benne bízni, elmondhatok neki mindent. De ezt "valós" emberekkel elképzelni...

Alapból az itteni kérdések meg minden számomra olyan sötét képet fest az egészről. Nem tudok főzni, nem is akarok megtanulni, már nem érdeklek semmit. Borotválkozáskor a seggemen maradt egy szőrszál, már megundorodnak tőlem. Biztos lesz valami gusztustalan pornóból lesett vágyuk, amit nem akarok. Hogy valaki állandóan itt lihegjen nyakamba, hogy egy ágyban kelljen vele aludni, mikor az az egyik hobbim, hogy állandóan viselkedni kell, hogy ne nézzen le a zene miatt, amit hallgatok, vagy a filmek miatt, amiket nézek.

Nekem ebbe belegondolni is olyan, hogy lefáraszt. Szerintem genetikailag így vagyok beállítva. De úgy érzem, most magányosan sokkal jobb, mint a fent felvázolt szituáció.

Ha akar, szálljon ki az "evolúciós versenyből", de akkor tegye ezt csendben, panaszkodás nélkül.

Az önfejlesztés nem tudom, mitől lenne közhely, kb. a következő választási lehetőségeid vannak:

- magányos vagy és rosszul érzed magad/panaszkodsz/kifogásokat keresel miatta, ezzel másokat is lehúzol (pl. itt)

- magányos vagy és beletörődsz/elfogadod, és nem panaszkodsz, megtalálod a boldogságot más dolgokban

- magányos vagy és nem akarsz az lenni, ezért változtatsz a helyzeteden (hogy önfejlesztéssel, pszichológussal, drogokkal, stb., az már a te egyéni döntésed)