Tényleg létezik olyan, hogy valaki beletörődik az egyedüllétbe, inkább nem keresgél többet és pont akkor talál valakit, vagy csak nyugtatni akarják ezzel az embert?

Velem is volt ilyen. Beletörődtem, hogy nem találok normális férfit. Aztán 2 hónap után megismertem a nagy szerelmem, akivel 2,5 évig voltam együtt. Rámmosolygott a könyvtár előtt, így kezdődött. :)

A görcsösség megöli a dolgot, nem szabad görcsösen keresni.

Csak a saját tapasztalatomat írhatom le:

Két éve elváltam, elköltöztem másik városba. Az első pár hónapban próbáltam ismerkedni, de 32 évesen, 78 kilósan rondának, öregnek, kövérnek éreztem magam. Aztán a fszomba az egésszel felkiáltással úgy gondoltam, hagyom az egészet.

Telt az idő, épp új munkahelyet kerestem, egy középiskolai osztálytársammal beszéltem az ügyben (annál a cégnél dolgozik, ahova jelentkeztem). Fel nem vettek, de rajta keresztül kapcsolatba lépett velem az unokatestvére (akivel egy általános és középsuliba jártam szintén, csak nem egy évfolyamra és kb. csak látásból ismertem) és elhívott randizni. Nem sok kedvem volt elmenni, de épp ráértem, így "miért ne?" alapon elmentem. A kis szemüveges girnyóból 180 magas, sportos, jó felépítésű férfi lett. Meg is ijedtem, mit akarhat ő ettől a szerencsétlenségtől, aki én vagyok.

A meglepődés hatására az első randink rettenetesen sikerült, aztán mégis megbeszéltünk egy másodikat.

A második jó lett..aztán a harmadik is..

Jelentem, 34 éves vagyok és 5 hónapos terhes és férjezett.

Szóval, a keresgélést fel lehet adni szerintem, de a lehetőségekhez nyitottan kell állni :)

10,

korodbeli vagyok, és se gyerek, se válás. férfiak érdeklődnek irántam, és barátom is van, azaz nem jajdejó-egymásratalálás miatt írok. csak szerintem a kor nem annyira fontos, mint ahogy látszik/mondják.

kérdező, komolyan mondom, keress rá a neten az elfogadás és a beletörődés közti különbségre.

az elfogadás az, amitől könnyebb. az én értelmezésemben annyi, hogy teszem még, amit szeretnék, amit lehet, azaz nem adtam fel. adok a külsőmre és emberek közé megyek, ahol nem nyomom őket agyon a mindennapi problémáimmal.

valami olyasmi, hogy most ez van, megteszem, ami eszembe jut, és nem várok csodás változást holnapra.

egyébként bejött. csalódott voltam évekig, és most olyan barátom van, akin érezni is, hogy szeret. mint ahogy én.