Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Diplomával jobb eséllyel lesz barátnőm?
Ez előny? Vagy semmit nem számít a párválasztásban?
Fordított esetben nekem például jobban bejön egy doktornő, mint egy takarítónő.
Nem. Egyrészt, mert a diploma önmagában nem ér semmit, úgymond. Egyetemen dolgozom, és elég sok olyan hallgatóval találkozom, akik eltűnnek a süllyesztőben, pedig egyébként értelmesek, okosak, csak a magolós tárgyak nek mennek nekik. Ellenben akik tudnak seggelni, gyakorlaton átcsúsznak, és lesz diplomájuk, miközben nem túl talpraesettek, és nem is a legértelmesebbek...csak magolnak értelem, tudás nincs mögötte.
Szerintem összességében inkább az a vonzó, ha valaki képben van a szakmájában, lehet az okj-s vagy egyetemi képzés, és ugyanez igaz a munkahelyi sikerre is. Persze emellett az sem elhanyagolható, hogy mennyire szakbarbár az illető, vagy mennyire nyitott a világ más területeire. Egy tájékozott emberrel könnyebb szót érteni, közös témát találni.
De a legfontosabb, hogy ha valamit tanulsz azt magad miatt tedd, ne párkeresési céllal.
Nőként mondom, a férfi lelkesedése a saját szakmája iránt a létező legvonzóbb tulajdonság! :) Van bennük élet, csillognak a szemeik, amikor erről beszélnek, így bagyon felemelő érzés velük lenni. Annyi megkeseredett ember van, ők pedig az ellentéteik. Innentől kezdve a diplomája mindegy.
Felmérések szerint azonban a legvonzóbb szakmák között található az orvos, ügyvéd és a tanár.
Az esélyeidet növeli, de ne várj tőle csodát. Inkább arról van szó, hogy megismer a csaj és ha szimpatikus neki az életed, akkor még pluszpontként elkönyveli, hogy nem csak egy szexisten/extrémsportoló/bunyós/szórakoztató/úriember/akármivonzóéletstílusú fickó vagy, hanem mellé még tanult is.
De jellemzően az alacsony iskolázottságú lányok között van az, hogy diplomással nem is kezdenek, frusztráltak lesznek tőle.
Diplomás nők ritkán foglalkoznak diploma nélküli férfiakkal, ami 30 környékén lesz majd fontos, mert a rosszabb fizetéssel rendelkező nők addigra egyre többet kell költsenek a külsejükre, ami diplomás fizetésből sokkal könnyebb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!