Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet hogy azért nem merek oda menni a nőkhöz ismerkedni mert hiányzik belőlem a férfi ösztön? Azért nem tudom mit kell mondani?
Próbálj meg kis lépésben haladni, elvégre járni is úgy tanultál meg.
Járj társaságba, ismerj meg új embereket, tervezz közös programot, légy nyitott, segíts másoknak, akkor is menj el egy programra, ha akkor épp nincs kedved, közben lehet kedvet kapsz. Idővel megismersz nőket és férfiakat, amelyek közül lehetnek barátaid, kevésbé fogsz szorongni. Barátaidnak köszönhetően megismersz új embereket, későbbiekben összpontosíthatsz csak nőkre, például tánciskola egy remek lehetőség.
Változás nem történik egyik napról a másikra, hogyha eddig nem tettél semmit a kapcsolataidért, azt mondom 3-5 év mire kialakul. Légy kitartó és lesz eredménye!
Hát erőltetetten ne is próbálj ismerkedni. Valami közös szerintem kell, vagyis én még sosem jöttem össze olyan csajjal ahol ne lett volna valami közös kötődési pont. Persze az édes kevés, a csaj temperamentumától függően lépned kell felé, ha nyitott rád. Egyébként tényleg bárhol lehet ismerkedni, bár én a melóhelyet kihagynám, mert ott ha rosszul sül el akkor is kénytelen leszel a vele találkozni minden nap...
+ Elmondok egy titkot! Az a legfontosabb hogy a nő akarjon téged, ezért nagyon fontos az első benyomás, ha az rossz akkor esélyed sem lesz, mert bekerülsz a barátzónába. Onnan szinte lehetetlen kikerülni.
"Nem vagyok érdekes ember.Hozzám még sose jött oda senki. Elkeserít hogy ilyen tehetetlen vagyok."
Gondolj azokra a dolgokra, amikben jó vagy, amiket szeretsz, amik érdekelnek. És beszélj róluk lelkesen. Egyből érdekes leszel valakinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!