Az online társkeresés valahol szégyen?

Számodra elfogadható érv, hogy kis településen él, más számára más is elfogadható érv. Ismerek olyan elfoglalt embert, aki fiatal pályakezdő, építi a karrierjét, hogy később ne legyen anyagi gondja. Ha hazaér, eszik és beesik az ágyba. Nekem sem nagyon lenne most időm társkeresésre, mert számomra nehéz szakon tanulok.

Nem mondanám szégyennek. Sok esetben inkább a társadalom szempontjából szégyen. Nem egy embert ismerek, akik amúgy érdekes személyiségek, de a személy ismerkedés első és felületes rostáján nem csúsznak át. Aztán, amikor megismerik őket, rájönnek, hogy igazából tök jó társak. Én is megkaptam már párszor, hogy milyen jól ellehet velem beszélgetni, de elsőre ez nem látszott. Wtf, az ilyen emberekkel mégis mit akarjak?

De őszintén szólva, nem keresnék társat neten. Egyszerűen a legtöbb ilyen oldalról csak gagyi infót kaptam és a felhasználók többsége hazudik rajtuk.

Egyáltalán nem szégyen. Én 5 éve a neten iamertem meg a párom. Előtte volt, akivel a hobbin kapcsán ismerkedtem meg, volt akivel suliban, és volt akivel szórakozóhelyen.

Az interneten keresztül egy csomó olyan emberrel ismerkedhetsz meg, akivel a való életben nem találkoznál. És az online ismerkedés mellett ugyanúgy lehet folytatni az élőben való ismerkedést, csak így kiszélesíted a kört. Nagyon sok olyan párt ismerek, akik neten ismerték meg egymást, több házasság és baba is született már. Mért szégyen több eszközt megragadni a boldogság keresésében?

Én inkább értelmetlennek tartom, kínosnak nem annyira.

Mert szerintem ha élőben nincs szerencséje az embernek akkor az éteren sem lesz több, főleg ha nem néz ki olyan jól.

Szerintem nem szégyen, minden ember alapvetően más, pl. akik intorvertáltabbak, maguknak valóbbak, azoknak sokkal egyszerűbb a netes ismerkedés. Vagy csak újabb távlatokat nyit az ismerkedésben. Na meg jobban lehet hasonló embereket is megismerni. És attól még nem lesz szerintem senki kevesebb, hogy nem egy szociális típus, hanem inkább a saját kis otthonos, nyugis körülményei között ismerkedik szívesebben.

Viszont az érme mások oldala, amit szégyennek mondanék: A netes társkeresők kb húspiacként üzemelnek, mindenki csak kép alapján dönt, így lehetőség sincs, hogy a másik személyiségét megismerjük, és hogy élőben is kialakuljon valami, és teljesen fel van borulva az egyensúly, míg egy nő több 100 levelet is kap akár, addig egy férfi örül ha választ kap egyáltalán valamire. Így gyakorlatilag szinte el van lehetetlenülve az egész, legalábbis a férfiak részéről.

Nem érzem kevesebbnek magam, hogy társkeresőn ismerkedtem. Olyan társat találtam, amilyet a való életben sokkal kevesebb esélyem lett volna. Introvertált vagyok, ha társaságba járok, az max 4-6 fős, mert több embert nem szeretek magam körül. Buliba nem megyek, nem az én világom, és buliba járó pasi amúgy sem kéne. Munkahelyemen két csaj van rajtam kívül, az egyetemen sem olyan sok a pasi, meg egyébként sem akarok olyan helyen ismerkedni, ahova esélyesen évekig fogok járni. Baromira utálok így is összefutni az exemmel vagy éppen a volt randipartneremmel, akivel nem végződött túl jól.

Akkor mégis hol máshol? Az utcán? Tömegközlekedésen? Az mennyivel jobb mint a társkereső, ahol szintén nem tudnak semmit rólam az emberek, max. külsőre megtetszem? És igazából rohadt kínos az egész, mert ott aztán nincs idő beszélgetni, hanem adjam meg a számom, amit egy idegennek nem adok meg, ahogy facebookot meg imelt sem. Mert egyébként én meg egy jó külső miatt nem megyek oda senkihez, ahhoz hogy kezdeményezzek, tudnom kell pár infót az illetőről. Mert egy helyes pofi semmit nem jelent.

Köszönöm, nagyon jól megvagyok az online ismerkedéssel, és azt gondol mindenki, amit akar. Nekem eddig bevált, a párom olyan ember, amilyennel soha azelőtt nem találkoztam, de mindig vágytam. Esélyünk sem lett volna még csak egymás mellett elmenni sem, nemhogy beszélni.

Jó lenne, ha az emberek nem skatulyáznának be másokat csak azért, mert azok valamit máshogy csinálnak, mint ahogy ők normálisnak gondolnak.