Szimpatikus, de elriaszt? Bővebben lent.

Én meg tudom érteni. Nem szerencsés, ha nagyon nagy eltérés van a felek párkapcsolati tapasztalatában. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy rutinos sakkozónak olyasvalakivel kellene játszania, aki még épp csak tanulgatja a lépéseket. (Vagy ha jobban át tudja élni valaki: egy profi táncosnak kéne olyannal táncolni, ami még épp csak tanulja.)

Napi 24 órában ez irtó fárasztó, a tapasztaltabb fél részéről rengeteg türelmet igényel.

Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem (tapasztalat), hogy vannak, akik gyorsan tanulnak. Amikor összejöttem a párommal, én már hosszú kapcsolaton voltam túl (előtte is volt már együttélős kapcsolatom; neki előttem 2 barátnője volt, a leghosszabb kapcsolata is másfél évnyi "járogatás" volt. Soha nem élt együtt senkivel, nem tudta, hogy ez mivel jár.

(Nyilván én sem így születtem, de sokkal könnyebb volt olyasvalakivel belevágni anno, aki szintén "kezdő" volt ezen a téren.)

A párom elég empatikus és rugalmas, így gyorsan belerázódott mindabba, amivel egy kapcsolat jár. Az együttélés már más tészta, az nehezebben megy, sok türelmet igényel, pont az eltérések miatt. Őszintén szólva tényleg sok türelmet igényel...

Vannak dolgok, amiket csak a gyakorlatban lehet megtanulni. Pl. hogy a kapcsolatok nem működnek csak úgy maguktól, azokat működtetni kell. Hogy hogyan lehet kezelni a konfliktusokat, hogyan lehet megúszni az elkényelmesedést, stb. Nyilván személyiségfüggő is, de tapasztalatból írom, hogy sokat számít a tapasztalat is. Csak akkor vágj bele, ha van türelmed és a srácból kinézed, hogy képes gyorsan felnőni a feladathoz...

# 3: Nem "élet által megedzettségről" van szó, hanem minden párkapcsolatnak vannak normális fázisai. Tudod, kezdeti rózsaszín köd, aztán a szembesülés a valósággal, a szürke hétköznapok, apró-cseprő konfliktusok, elkényelmesedés, stb.

Volt olyan minimális párkapcsolati tapasztalattal rendelkező párom, aki az első kisebb konfliktusnál azonnal másba lett szerelmes. Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a rózsaszín köd életünk végéig tart, és nem tudnak mit kezdeni azzal, ha (törvényszerűen) elmúlik.

Én a magam részéről jobban bízom olyasvalakiben, aki már legalább egyszer életében átélte ezt, és megtanult szerelmesnek lenni a szürke hétköznapokban is. Egyénfüggő, de általában másfél-két év. Nem az a lényeg tehát, hogy kinek hány kapcsolata volt, hanem az, hogy milyen távú!

(Olyannal sem kezdtem volna szívesen, akinek sok rövid kapcsolata volt, mert neki sincs érdemi tapasztalata.)

# 5: Miért, az mennyivel jobb, ha beleugrik próba-szerencse alapon, és x idő múltán derül ki, hogy nem működik?

Nagyon sok férfi várja el, hogy adjanak nekik esélyt... aztán ha dobják őket, mert nem váltak be, akkor meg az a baj, sőt... szerintem sokkal könnyebb elviselni az elején egy elutasítást, mint egy olyan kapcsolatot megszakítani, ahol már kialakult a kötődés.

Én továbbra is úgy látom ,hogy te nagyon tapasztaltnak gondolod magad mert x évig valakivel egy helyen éltél (esetleg párkapcsolati formában).

Szerintem nagyon berögzült dolgaid lehetnek, és az jön át ,hogy elvárod vagy elvárnád ,hogy mindenben a másik alkalmazkodjon, hisz ő a tapasztalatlan, te már tudod mit hogyan "kell". Te csak türelmet adsz, elviseled, megtűröd a másikat.

Egyébként írtad ,hogy jobb az elején elutasítani. Esetleg azzal kezded az ismerkedést ,hogy milyen kapcsolatai voltak a másiknak, hányszor volt már együtt nővel, hány évig, milyen minőségű volt a kapcsolata...?

Ez nem kicsit fura...