Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Velem van a baj? Mit gondoltok?
Kétszer egymás után ugyanaz történt velem és elgondolkodtam, hogy bennem van-e a hiba...
Mindkét férfi nálam sokkal jobb kaliber külsőre. Nagyon intelligensek, de szerintem az érzelmi intelligenciájuk alacsony.
A gond az volt, hogy amikor nem értek rá találkozni én ezt sérelmeztem. Mindkettővel abban a szakaszban voltam, hogy már megbeszéltük, hogy kapcsolat, de még nem túl sokszor találkoztunk. Az első mindig elfoglalt volt érthető okokból, de én úgy gondolom, hogy egy-két órát csak lehet szakítani vagy a másiknál aludni, akármennyire elfoglalt is az ember. A másik meg mondta, hogy majd szól, ha már tudja a programját, aztán lecseszett, hogy miért akarok találkozni, amikor ő elfoglalt aznap, mintha tudnom kellett volna, pedig nem mondta.
Nem hisztiztem, csak elmondondtam, hogy nekem ez rosszul esett. Mégis az egyiktől azt kaptam, hogy gyerekes vagyok a másiktól pedig, hogy ne mondjak ilyet...
Egyszerűen felülválasztottál. Egyik férfi sem akart tőled soha komoly kapcsolatot, de alkalmi szexpartnernek jó voltál a számukra. Vélhetően melletted más lányokkal is találkozgattak.
Amikor megpróbáltál kitörni a kötetlen szexpartner szerepköréből, akkor mindketten jelezték, hogy ők a dominánsak, ők diktálnak és neked ne legyenek elvárásaid velük szemben.
Egy nálad jelentősen vonzóbb külsejű/intelligensebb/gazdagabb/iskolázottabb/magasabb társadalmi pozícióban lévő férfi csak nagyon-nagyon ritkán fog egy hozzád hasonló lányt választani komoly, elköteleződéssel járó kapcsolatra. Laza kapcsolatra természetesen sok ilyen férfinek megfelelhetsz, de hiú ábránd azt gondolni, hogy ezek majd komolyra fordulnak. Ezek a férfiak válogathatnak és meg is teszik.
Ha komoly kapcsolatra vágysz, akkor eredményesebb leszel, ha a hozzád hasonló férfiak közeledését is elfogadod.
Köszi a választ!
Csak a külsejük jobb... Nem intelligensebbek, iskolázottabbak vagy gazdagabbak nálam. Nem vagyok rossz helyzetben. ;)
Kérdező, akkor te is nagyon intelligens vagy?:)
Önmagában az is elég az általam vázolt helyzet kialakulásához, ha csak külsőre jelentősen vonzóbbak nálad. Feltételezem, hogy te átlagos külsejű vagy. Akkor ez a két férfi külsőre a férfiak felső 10-20%-ához tartozik. Ezek a férfiak pontosan tisztában vannak azzal, hogy rengeteg nő szívesen lenne a párjuk, így válogatnak és sokkal szűkebb lesz az a kör, akit komoly kapcsolatra is el tudnának képzelni, mint az, akivel néha lefeküdnének.
Lehet, nem jön le, amikor én kesergek, de amúgy igen. :) :) :) Kifejezetten intelligens vagyok. :)
Azt mondanám, hogy a felső 5%-ban volt mindkét férfi. Én meg mondjuk átlag alatt vagyok külsőben, de úgy gondolom, sok mindennel tudok kompenzálni, csak nem tudom, hogy egy férfinak mennyit számít...
Akkor egyértelmű az ok. Sima felülválasztás. Mindennapos eset.
A külsőt nem lehet kompenzálni a belsővel, mivel ha átlag alatti a külsőd, akkor lesznek olyan átlagos vagy átlag feletti külsejű nők, akik emellett intelligensek, sikeresek a munkájukban, szórakoztatóak, megbízhatóak stb. stb. És egy olyan férfi, aki külsőre a felső 5%-ba tartozik, pontosan tudja, hogy ezeknél a nőknél is lehet sikere, ha kezdeményez. Főleg akkor, ha emellett intelligens és anyagilag is stabil a helyzete.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!