Én vagyok a hülye ha azt hiszem hogy valaha is megtalálhatom a lelki társamat?

Én nem csak a páromat, hanem a lelki társamat is keresem, de eddig mindig csalódnom kellett. Az anyám és a barátnőim azt mondták, nem szabad ennyire közvetlennek lenni egy pasival. Legyek titokzatos, hideg, távolságtartó, mert ez izgalmasabb egy pasinak és nem fognak rám unni. Soha se éreztessem velük azt hogy mennyire szeretem őket mert akkor biztonságban érzik magukat és azt hiszik bármit megtehetnek, ne beszéljek mindig az érzéseimről, nem mondjam meg mit miért csinálok, vagy épp mi bajom van. Egyszerűen tartsam meg magamnak, mert az úgy sem érdekli a pasikat. Szerintem ez mind hülyeség. A legjobban azon akadtam fel hogy nyugodtan kellessem magamat másik pasiknál is, hogy a párom lássa hogy én bárkit megkaphatnék és örüljön neki hogy most vele vagyok. De én nem ilyen párkapcsolatra vágyom, én azt szeretném hogy kölcsönösen bízhassunk egymásban és bármit elmondhassunk a másiknak. Olyan nagy kérés ez? Erre tényleg hamar ráunnak a pasik?

23/L