Melyik életkorban áll be az egyensúly a párkapcsolati piacon?

Ide csak fiatal nők járnak, tehát tagadni fogják a jelenséget :)

A nő olyan, mint a tej.

A férfi olyan, mint a bor.

Egy nő kb. semmit nem tesz azért, hogy értékes legyen ezen a bizonyos piacon. Egy férfinek rengeteget kell tennie, hogy esetleg, majd egyszer, talán felértékelődjön.

Igazságos? Nem.

Minek tegyen a nő azért hogy érékesebb legyen, ha a férfiaknak így is jó? Ha a férfiak nem akarnának mindent megdugni amin lyuk van, hanem megválogatnák hogy csak a számukra "értékesnek" talált nőkkel állnak szóba, akkor a nőknek is kéne tenni azért hogy "értékes" legyen. Bár nem tudom mit értett pontosan a 2. kommentelő az "értékes szó alatt.

Egyébként a nők is tesznek rengeteget azért, hogy tetszenek vagy megfeleljenek a férfiaknak (smink, fogyókúrák, mellnagyobbítás, stb.), és rengeteg nő küzd önbizalomhiánnyal. És nem is mindenkinek olyan konnyű az ismerkedés. Ha a lány nem olyan csinos, nem lesz népszerű a fiúk körében.

A kapcsolatnak meg nem erről kéne szólnia, hogy épp mindig legyen valakivel szexelni, és kell B meg C lehetőség, hanem az ember egy neki megfelelő társat keres, akivel le tudja élni az életét. És ha nem tetszik valami, akkor úgy is ki lehet ám lépni egy kapcsolatból, hogy nincs senki más helyette, és lehet egyedül maradni több hónapig / évig, amíg az ember nem talál egy megfelelő partnert.

Egyébként a férfiak többsége a fiatal nőket preferálja a nők egy része meg a tapasztalt férfiakat, szóval egy 30 vagy akár 40 fölötti férfi könnyedén találhat magának huszonéves lányt, viszont egy 30 vagy 40 fölötti nő, pláne ha már szült párszor, és nem rendelkezik olyan jó alakkal, nehezebben talál magának párt, mert a hasonló korú férfiak inkább a huszonéves friss husikat preferálják.

"egy 30 vagy akár 40 fölötti férfi könnyedén találhat magának huszonéves lányt, viszont egy 30 vagy 40 fölötti nő, pláne ha már szült párszor, és nem rendelkezik olyan jó alakkal, nehezebben talál magának párt"

Szerintem erre utalt az első a tej és bor hasonlattal. :3

Olvasok és csodálkozok....

20 évesen, 10 kg felesleggel a kutyának nem kellettem, a pasik számára láthatatlan voltam.

Nem hogy nem válogathattam, még a ronda pasik se álltak szóba velem.

Mire elkönyveltem, hogy a kutyának se fogok kelleni soha az életben, megtörtént a csoda: találkoztam egy idősebb pasival, akinek bőven elég volt, hogy fiatalabb vagyok nála....

Lehúztunk egymás mellett tíz évet, és elváltunk.

Most, 30 évesen, két gyerekkel és 15 kg súlyfelesleggel, első körben elástam magam, hogy innentől mehetek apácának, fiatalon és vékonyabban se kellettem, hát még most...

Aztán ehhez képest ott tartok, hogy jobbnál jobb pasik hívnak randira, a környezetemben nagyjából 25-45 közti pasik tepernek a kegyeimért, és nem győzök csodálkozni, hogy mi történt.

Elvégre nekem már rég le kellett volna húzni a rolót, ha ti elveitek érvényesülnek.

A tapasztalat pedig az, hogy a valóság totál másképp működik, mint a gyk-s frusztált szüzek agyszüleményei. :)

Ezt sajnos ti majd csak 40 évesen fogjátok belátni, mikor nem hogy kisebb lenne a verseny egy-egy szingli, ápolt, kedves nőért, de még nőni is fog, ugyanis ebben a korban szinte minden nő foglalt! Ezerből egy szabad préda, a többi rohan haza a férjéhez meg a gyerekéhez, és nagyon le fog titeket tojni...

Bárcsak abban a világban élnék, amiben a kérdező... Csak sajnos a valóságban igenis rengeteg nő önbizalomhiányos, és ha már nem néz ki úgy, mint az aktuális szépségideál, örülhet, ha egyáltalán ránéznek a férfiak.

Ezt úgysem fogják belátni az itteni pasik, mert ők csak a saját oldalukat veszik figyelembe, a saját nyomorukat szeretik csak hangoztatni. Hogy mi a valóság, az pont nem érdekli őket.

Fiatalon a nők és férfiak számára is az elsődleges tényező (a többségnél) a külső, hiszen más információjuk nincs a másik emberről, sem önmagukról. Az emberek néhány párkapcsolat után tanulják meg a saját párkapcsolati szükségleteiket, hogy milyen tulajdonságokat érdemes keresni a másikban, milyen hibákat tudnak tolerálni hosszú távon, stb. Ez egy tanulási folyamat.

Teljesen egyénfüggő, hogy ki mikorra érik meg a tartós párkapcsolatra, de pszichoszociális szempontból ez a "fiatal felnőttkor" időszakára tehető, ami jellemzően a húszas évek vége, harmincas évek eleje. Ekkor kezdenek el az emberek olyan értékeket megismerni és keresni a másikban, ami alkalmassá teszi őket a családalapításra.

(Félreértések elkerülése végett, ez nem azt jelenti, hogy lejjebb adnak az igényekből, és a jól kinéző ember helyett beérik mással is. Erről szó sincs! Pont hogy nőnek az igények, a személyiség vonatkozásában, és a külső CSAK EGY, de kevésbé jelentős tényezővé válik a sok közül, ellenben sok más tényező kap szerepet.)

Ez a nagy átlag, kivételek nyilván vannak. Akinek soha életében nem volt párkapcsolata, az nem tanulhatja meg, hogy milyen értékekre van szüksége, ezért érett korban is kizárólag a külsőt nézi, a személyiséget - ami igazán fontos lenne a kapcsolatban - nem, vagy előfordulhat, hogy ha lesz valakije, akkor elhiszi, hogy úgysem kap jobbat, és megalkuvással beletörődik.

Mindenesetre a környezetemben legeslegkésőbb 30 éves kor felett (legkésőbb 35-40 között) mindenki "elkelt", családot alapított, csak a nagyon súlyos személyiségproblémákkal küzdők nem. Tök mindegy, hogy alacsony, vékony, túlsúlyos, előnytelen külsejű, stb., minden ismerősömnek lett családja, párja, gyereke idővel. A legesélytelenebbnek gondolt férfiak is nők is már kétgyermekes apák/anyák.

Néhány kivételt ismerek, többségükben nők. Egyikük tudatosan mondott le a párkeresésről, mert csalódott élete szerelmében, a másik pedig túlsúlyosként annyira önbizalomhiányos, hogy soha még csak meg sem próbált ismerkedni.

Egy férfiról tudok még, aki alkoholista, 10 éve közmunkás, vagy segélyből él. Őt még nem láttam nővel soha, gyanítom, az alkoholt választotta társául. (De az is lehet, hogy meleg.)