Egy mentális betegséggel élő képes lehet párkapcsolatra?

Amennyiben a mentális betegnek van betegségtudata és törekszik a gyógyulásra, akkor van. Az egészséges félnek tudnia kell, mit vállal, a betegnek pedig nem szabad elkényelmesednie mellette, és minden terhét rápakolni. Ha ketten összefognak, és támogatják egymást, az egészséges fél türelmes és elég erős ahhoz, hogy támaszt nyújtson, illetve a beteg is mindent megtesz a gyógyulás érdekében, valamint foglalkozik a kapcsolatával, jó esélyeik vannak.

Nekem is vannak mentális gondjaim, két és fél éve boldog párkapcsolatban vagyok, együtt is élünk. Nyilván vannak mélypontok, de az "normál" kapcsolatokban is van.

27/n

Én borderline személyiségzavarral lettem diagnosztizálva, bár a legtöbben ezt kapják először, ahogy láttam... Lényegtelen, szerintem nekem tényleg ez a bajom, a többi lehetséges dolog tünetei nem jellemzőek igazán rám... (Ez a dolog olyan értelemben rosszabb, mint a depresszió, hogy vannak teljesen depressziós periódusaim, de a depressziósoknál legalább valamivel egyenletesebb a dolog, nálam meg váltakozik és nagyon nagy kilengések vannak akár egy nap alatt is. Mindkét irányba. Ha úgy gondolod hogy normális ember hangulata mínusz tíz - tíz skálán mozog de ebben már a szélsőséges esetek is benne vannak (általában mobdjuk mínusz 8 - 8), akkor én képes vagyok a -12ről a 12re ugrani és vissza egy nap alatt. Egy enyhébb paranoia és időnkénti pszichózis is jár mellé, csak hogy igazán "könnyen kezelhető" legyek... Ja, meg néha dühkitörések.

A pszichiáterem egy idő után azt tanácsolta, hogy jól haladok és szerinte egy nyugodt, stabil párkapcsolat az, ami segíthetne szinte teljesen tünetmentessé válni most. Főleg hogy olyan terápia ami ennél a betegségnél működik Magyarországon csak magában létezik és egyelőre még nincs rá keret... Így a gyógyszeres kezelést kellett választanom illetve pszichológushoz is jártam. Még gyógyszereken voltam és 2 hetente jártam pszichológushoz, amikor párommal összejöttünk. Az első 2 hétben elmondtam neki, nem akartam átverni. De úgy igazán szerintem nem akart belegondolni, csak jóval később fogta fel, hogy nekem végül is papírom van róla, hogy elmebeteg vagyok.... De nem zavarja igazán. Néha biztos. De azért sokkal kevésbé tudok tüneteket produkálni. A stressz jobban megvisel, mint normál esetben kéne, meg kellett is költöznünk egyszer mert nem tudtam normálisan élni az előző lakótársaimtól, de most minden egész jó. Vannak gondok nem azt mondom, de messze nem annyi, mint amennyi régebben volt velem, akkor is volt általában barátom csak rövidebb ideig.

Egyébként a pszichiáter azt mondta, hogy érzelmesebb fajta fiút kéne találom, de olyat aki stabilabb mint én, lehetőleg mentálisan teljesen egészséges. Persze az ember nem az alapján választ magának párt, hogy mit mondott a pszichiátere, nem ezt mondom. :D De abban, hogy bele mertem menni, segített, hogy ő is azt mondta, hogy szabad és nem visszaesés lesz hanem előrelépés. Csak én amiután végül is elfogdtam, hogy beteg vagyok nem akartam kapcsolatot, nem akartam senkire terhet tenni. De az orvos is azt mondta, hogy egy egészséges férfi mellett én is sokkal kiegyensúlyozottabb lehetek és nem törvényszerű, hogy az ő életét tegyem tönkre magammal... :) Még mindig jónak tűnik minden, már több mint egy éve.

A páromnak van mentális betegsége de nála ráadásul 25 éve félrediagnosztizáltak.

Eleinte voltak nehézségek amikor apró hülyeségek miatt iszonyúan kiborult de a kapcsolatunk stabilizálódásával ez teljesen megszűnt. Ő nagyon érzelmes és empatikus és mivel én meg eléggé szeretetigényes vagyok igy jól tudunk működni.

nekem volt egy border/bipoláris emberkém az életemben. kapcsolatnak nem mondanám, mert hol így gondolta,hol úgy. és a hangulatingadozásaival kikészített. sokszor tök bántóan viselkedett.

volt, hogy délelőtt szeretett, pár órával később belém kötött, és nem értettem miért, mert semmi előzmény vagy ok nem volt, kiakart dobni, aztán két órával később megint szeret..

nekem nagyon furcsává vált egy idő után, és emlékszem, mondtam, is neki, hogy szerintem van valami mentális baja. lemertem volna fogadni. sőtt, diagnosztizálni is elkezdtem. :D nem volt helyes ,igen. még mondtam is neki, mire jutottam. akkor ugye én szimplán csak feltételeztem.

pár hónap múlva derült ez ki, hogy nem gondoltam rosszul.

nekem nagy terhet rótt. és a gond főleg az volt, hogy én erről x ideig semmit nem tudtam, csak szenvedtem, aztán meg találgatóztam, hogy miért olyan amilyen. ha elmondja hamarabb talán másabb lett volna nekem is.

mindenesetre, én nem szeretnék újra ilyen kapcsolatba kerülni.