Miért nem tudok elszakadni tőle?

Több mint egy éve hagyott el életem első igazi szerelme. Azóta ritkán találkoztunk. Általában, ha szüksége volt valamire, akkor segítettem, de volt amikor megtagadtam a segítségnyújtást, mert elegem lett abból, hogy elhagyott de még így is kellek neki. Úgy éreztem már egy lábtörlő vagyok.

Barátságból alakult ki a szerelem, bár kezdetektől szimpatikusak voltunk egymásnak. Aztán az együtt járás elején közbejöttek problémák. Családi gondok, szülői tiltás, távolság. Végül mégis úgy alakult a dolog, hogy egy városban lakhattunk (nem együtt, de gyakran tudtunk találkozni), egymáshoz közel járhattunk egyetemre és minden adott lett volna, hogy boldog életünk legyen. Sokszor úgy éreztem, hogy egy nagyon mély szerelem van köztünk, ugyanakkor sok tulajdonsága volt, ami zavart és nyugtalanított. Az elsők voltunk egymásnak.

Többször elhagyott, mert valami nem tetszett neki. Majd később meggondolta magát és rájött, hogy én kellek neki. Volt amikor a legutóbbi szakításunk után is hasonlót mondott. De már nem kellek neki. Nagyon gyorsan volt képes változtatni a véleményét és ez engem megviselt ilyen téren. Volt hogy egyik nap elhagyott, másik nap kellettem neki.

Már jó régóta nem találkoztunk, alig tartjuk a kapcsolatot, csak nagyon ritkán van hogy beszélünk neten, de akkor is összeveszünk, mert én a szakítása miatt neheztelek rá.

Amióta elhagyott az a nyomasztó érzésem van, hogy mintha mégis ő lenne nekem az igazi. Szeretnék továbblépni, de nem érzem úgy hogy képes lennék rá, hogy még egyvalakivel átéljem azokat. Vagy az új páromat verném át, vagy mintha a régit. Hihetetlen, hogy így is milyen hatással van rám. Ha meglátom, hogy kirak valamit fbra vagy tesz, hevesen dobog a szívem. A találkozásaink előtt, olyan heves szívverésem volt. Kb 2-3 évet voltunk együtt. Az értékrendünk a fontos dolgokban megegyezett, de a személyiségünk eltért. És mintha éreznénk egymás rezdüléseit. Egy árnyalatból, egy apró tettből rá tudtam én is mondani és tudott ő is mondani valamit rám. És ez mintha most is így lenne. Néha mintha túlságosan ismerne engem, de máskor meg megdöbbentem azon hogy mennyire nem is tudja milyen vagyok.

A problémám pedig az, hogy nagyon kötődöm hozzá. Most is gyakran álmodom vele. Amikor ébren vagyok, akkor dühös vagyok rá, amiért elhagyott. Nem értem, miért érzek szerelmet iránta. Szeretnék továbblépni, de nem tudom elképzelni hogy én valakivel úgy legyek ismét, mint vele. Így meg, hogy nincs senkim, rettenetesen frusztrált vagyok, főleg hogy látom meg képzelem ő milyen lehet azóta. A szakítás után azt hittem eltelik egy kis idő és jobb lesz, esetleg kialakulhat valami kapcsolatom valaki mással. De most mintha rájönnék, hogy nem vagyok rá képes. Tényleg így van, vagy csak én csavarodom be?

Nem tudom vele fenntartani a barátságot. Ezt ő akarta eleinte, de én beleőrülnék, hogy nem érhetek hozzá. Már csak veszekedni tudunk vagy szemrehányásokat tenni, főleg én. Pedig valójában szeretem. De ő olyan, hogy ha vele is lennék, nekem hosszú távon félek nem tenne jót. Kikészülnék a viselkedésétől meg az apró hülyeségeitől. Régebb is ezt éreztem. Viszont nem tudtam volna elhagyni. Nem voltam képes az eszemre meg az észérvekre hallgatni. Ha róla volt szó, kaphattam akármilyen racionális tanácsot, végül az érzéseimre hallgattam mindig.