Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
TIPPEK, ÖTLETEK? Szerintetek mivel tudnám megoldani az ismerkedéssel való problémáim?
Önbizalom hiányos vagy, és lehet szorongsz is. Lehet ezeket fejleszteni, főleg az önbizalmat, vannak rá különböző praktikák, plusz neked kellene megtenni az első lépést ebben az ügyben, több kényelmetlen helyzetbe kellene hozni magad.
Én pl. fiúként sosem voltam kommunikatív, szorongtam a társasági életben, nem volt önbizalmam, stb. Elkezdtem sportolni, így a külsőm is változott, és az önbizalmam is nőtt, plusz jó stressz levezető.
Majd elkezdtem magam kényelmetlen helyzetekbe tenni, kiselőadásokat vállaltam meg szerepléseket. Rühelltem mint az állat, szenvedtem, remegtem előtte, de már annyi ilyet csináltam, hogy egyre jobban természetessé vállt, és egy versenyen pl. a legjobb előadó címet is megkaptam, ami azért jól esett. Ehhez az is kellett, hogy elmélyedjek a retorikában, sok beszédet néztem, elkezdtem utánozni sikeres előadókat stb.
Neked is ezt ajánlom, tanulási célzattal tedd be magad kényelmetlen helyzetekbe, apránként nézz vissza az emberekre stb.
Na úgy kezdeném az egészet hogy most vagyok 20/F és olyan sacc 3 évvel ezelőtt.. hát nem igazán volt társasági életem se. Pont ugyanebben szenvedtem, amit te itt leírtál bár volt más bajom is bőven.Néhány barátom volt csak akivel oldottabban tudtam ökörködni.
Na ma már kb. bárkivel el tudok haverkodni teljesen oldottan még, ha ott helyben ismertem is meg.Sok ismerősöm van és mindig akad program.
Na ennyit az önreklámról bár nem akarok én semmit sem eladni neked :D
Aláírom azt, hogy amit az előző csinált az tényleg jó én is sok ilyen helyzetbe kényszerítettem magam(Meló, csak azért is elmentem valamilyen programra még ha nem is mertem az elején) és ahogy hozzászoksz, hogy idegenek közt kell érvényesülnöd és kicsit megtanulsz tojni random emberek véleményére, hogy mit gondolnak majd rólad akkor fel tudsz oldódni majd.
1. Testre edzeni jó dolog, számomra 3 dolog miatt is : Jobb lesz a külsőd, maga a tudat, hogy tudod teszel valamit a külsődért meg az egészségedért, illetve tényleg jó stresszoldó és marha jó feeling hulla fáradtan belezuhanni egy forró kádba :D
2. Ezt a csúnya vagyok mit gondol majd rólam dolgot felejtsd el.. Én életem szerelmét buktam el ezen és azóta se sikerült mást találnom akivel ennyire komolyan gondoltam volna, hiába vannak egész szép számmal randijaim. Szóval elsősorban fejben kéne rendet tenned szerintem. Pszichológia hobbiszinten sokat segíthet v. ténylegesen fordulj pszichológushoz.
3. Kell egy kis természetes makacsság és szkepticizmus is. Értsd : A mai média annyira tolja a tökéletes testű modelleket az emberek arcába és mondják hogy mi a szép ami ténylegesen okoz értékrendváltozást és ebből fakad az, hogy senki sem elégedett a saját testével. Szóval bszni rá, hogy ki mit gondol fogadd el magad(ez persze nem zárja ki azt, hogy ne tudnál javítani a külsődön) és öltözködj úgy amiben te jól érzed magad. A makacsság meg arra kell, hogy ne add fel félúton, mert ez nem 2 hetes folyamat én évekig nyüstöltem magam és most büszke vagyok arra, ahol tartok bár még mindig van hova fejlődnöm.
Máig ha kapok egy bókot v. dícséretet hajlamos vagyok lealacsonyítani magam, hogy ez nem teljesen így van stb stb. meg alapból megmaradt ez az attitűdöm, hogy hülyébbnek v. csúnyábbnak állítom magam, mint a valóság.Pedig a visszajelzések szerint nincs igazam
Na, de ha gondolod beszélgethetünk erről privátban tovább. Ne aggódj nem akarlak itt felszedni :D csak szívesen segítek, mert tudom hogy ez egy szr állapot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!