Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezt most minek tudhatom be? 21l
Nagyon röviden: Van egy srác, aki tetszik, én is neki. 1x beszélgettünk, minden jól ment, még meg is lepett 1-2 kijelentése, illetve nagyon udvarias, aranyos volt hozzám. Csakhogy a beszélgetést követő napokban elmentünk belülni a barátnőimmel egy bárba. Ő is ott volt a haverjaival. Meglepődtem, zavarba is jöttem, de örültem neki. Viszont köszönésen kívül semmit sem kommunikált velem. Figyeltem, próbáltam esetleg szemezni vele, de fura módon még abba az irányba se nézett, ahol én voltam. Ez azért volt fura, mert máskor mindig nézni szokott. Először kerültünk ilyen közeli helyzetbe, hogy egy karnyújtásnyira se volt tőlem. Gondoltam arra, hogy odamegyek hozzá, mikor a közelembe került, de ez a távolságtartás megijesztett. Nem értettem...Sokszor láttam a haverjaival már, mindig odaköszön hangosan, lecsekkoljuk egymást. Most is nézett, de csak messzebbről, végigmért, azt észrevettem párszor, oldalpillantások, de az is csak messzebbről. Viszont amint leült az asztalhoz, mármint a saját asztalukhoz, esetleg a közvetlen közelembe került, semmi, lesütött szemmel járt s kelt.
Ezt most nem értem. Mi ütött belé?
zavarban volt, szerintem jól tetted volna ha odamész hozzá! Írj neki levelet, amiben leírod, hogy jól esett volna, ha kezdeményez.
Valószínű a barátnőid miatt nem mert lépni!
Elég éretlen gyerek. Akkor is, ah a te barátnőid, akkor is, ah az ő haverjai miatt került ilyen csúnyán.
Vagy túlértékeled a pár kedves kijelentését.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!