Mit tehetnék az ellen, hogy ne érezzem magam ilyen elveszettnek?

20 éves fiú létemre eddig mindössze három lány tetszett igazán. A közös bennük, hogy mindnyájukkal (amíg a kölcsönös kedvelés tartott!) kiválóan el tudtam beszélgetni, nagyon-nagyon élveztem, ahogyan 'játszottunk egymás agyával'. Rengeteg lánnyal próbálok jelenleg is ismerkedni, ám olyat aligha van szerencsém találni, akinél a minél magasabb színvonalú kommunikáció lenne a legfontosabb. Inkább a külsőségek, a büszkeség, a pénz, és a testi élvezetek, amit a mai lányok legtöbbje preferál. Bár nem vagyok egy adonisz kinézetű (vékony alkatom van, nem sportolok, 170cm magas vagyok, és a legtöbb lány szerint csak 16 évesnek nézek ki), nem gondolom úgy, hogy a külsőm miatt sikertelen a legtöbb próbálkozásom. Persze ha azt vesszük, hogy milyen sunyik is tudnak lenni az emberek, akár ez is előfordulhat. :)))

Ezért inkább úgy fogalmazok, hogy nem elsősorban a külsőm miatt kapom a lekoptatást, hanem pl. azért, mert túl sokat beszélek. A többség szerint túlzottan fontosnak találom a kommunikációt és a gondolkodást, és emiatt más dolgokra kevesebb idő/figyelem jut.

De megváltozni nem szeretnék. Azért nem, mert ha felvennék egy álarcot, és más értékrenddel állnék hozzá az ismerkedéshez, akkor ha sikerülne is, nem velem, hanem az álarcommal jönne össze az adott leányzó. Azt meg ugye egyszer mindenképp le kell vetni.

Úgy gondolom, hogy én ilyennek születtem. Taktikázni tudok, de tartósan megváltozni nem.

A másik rossz tulajdonságom, hogy mivel borzasztóan kevés olyan emberre lelek, akivel klappolnának a számomra fontos dolgok, ezért hozzájuk egy bizonyos idő után rettentően elkezdek ragaszkodni, amivel sajnos elüldözöm őket.

Az első (viszonzatlan) szerelmem már nagyon régen, 12-14 éves koromban volt, ezért a hozzá kötődő emlékek már megfakultak. Annyira emlékszem, hogy vele is nagyon hosszú ideig szó szerint mindent meg tudtunk beszélni, de mivel rájött, hogy inkább más társasághoz vonzódik, ezért megszakította velem a kapcsolatot. A második szerelmem is viszonzatlan volt, ő egy olyan lányban leledzett, aki az ország másik felén lakott. Másfél évig megosztottuk egymással az összes gondunk-bajunk, mellette (számomra) nagyon komoly témákról is beszéltünk, de mint később kiderült, neki ez nem jelentett jóformán semmit. A harmadik szerelmemmel idén játszódott a történet. Bár vele is interneten kezdtem el beszélgetni, mivel a közelben lakott, ezért 5 hónapnyi makulátlan, napi szintű levelezés után tudtunk találkozni. Már-már azt hittem, hogy nála sincs esélyem, ám egy általa kezdeményezett csók (ami életem első csókja volt) azonnal megváltoztatta a véleményem. Még azon az estén össze is jöttünk, és az azt követő másfél hónapig még többet, és még nagyobb színvonalon beszélgettünk. Ezalatt -talán érthető okokból- teljesen belezúgtam. Aztán máig nem tisztázott okok miatt elkezdett romlani a kapcsolatunk, ő azonnal szakítani akart. Ekkor könnyes szemekkel, részletesen beszámoltam neki az érzelmeimről, amivel ez a fájdalmas döntés -mint később kiderült, pusztán az "empátia" miatt- egy hónapot halasztódott. De az már persze nem volt olyan jó. Gyakorlatilag tegnapig ilyen-olyan módszerekkel próbálkoztam őt visszaszerezni, míg végül világosan leírta, hogy számára én csak egy egyszerű nyári kaland voltam, és meg is szakította velem, (állítólag) örökre az írásbeliséget is.

A fentiek alapján úgy érzem, nagyon-nagyon kicsi az esélyem arra, hogy belátható időn belül találni fogok egy olyan lányt, akivel a kölcsönös szimpátia valóban jelen van, és nemcsak kalandnak/szemetesládának kellek neki.